Dtum
Login with Facebookk
1904 | Június

A Magyar Tudományos Akadémia ülése

A Magyar Tudományos Akadémia junius 20-án tartotta utolsó ülését a nyári szünet előtt. Előbb a III. osztály ülésezett, nyomban utána teljes ülés volt.

A III. osztály ülését, a melyen Thán Károly elnökölt, Schafarzik Ferencz levelező tag székfoglaló értekezése nyitotta meg. ŤA szepes-gömöri ércz-hegység ismertetéséhezť czímen. Már az Árpád-királyok korában, a tatárjárás előtt, ezüstöt bányásztak a szepes-gömöri hegyekből, utóbb aztán gazdag vasbányákat nyitottak méhükben. Geologiai szempontokból azonban csak a mult század dereka táján kezdték kutatni. Schafarzik most mikroszkopikus és vegyelemzési kutatások alapján kimutatta hogy a kőzetek kivált quarcporfirok, porfiroidok és klasztorfirok,- tehát eruptiv anyagok és csak kisebb részben üledékek: azaz agyag- és mészkövek.

Onodi Adolf levelező tag Entz Bélával közösen készített élettani tanulmányát mutatta be kivonatosan: ŤA mandola nyelv-gyök és a garathám szaruképződésrőlť czímen.

Auer Henrik vendég dolgozatát: ŤA hidrogéncianid képződéséről az elektromos ívbenť rövid kivonatban Ilosvay Lajos mutatta be.

Néhány percznyi szünet után az összes ülést Eötvös Loránd nyitotta meg. Goldziher Ignácz tett jelentést az Akadémiák nemzetközi szövetségének Londoban május 25-31-én tartott üléséről, melyen Akadémiánkat Thán Károly osztályelnök és Golziher Ignácz képviselték.

Az Akadémiák szövetsége legközelebbi ülésszakát 1907-ben, Bécsben tartja. Végül Szily Kálmán főtitkár a folyó ügyeket terjesztette elő, az elnök pedig jó nyári üdülést kívánt a tagoknak. A legközelebbi ülés október első hétfőjén lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Kiállítások
Gróf Almásy-Teleki Éva nagymező utcai műintézetében láthattuk...
Miért sírnak sokat a csecsemők? 1. Miért sírnak sokat a csecsemők? 1.
Dr Bielick Ákos egyetemi magántanár, gyermekorvossal beszélgettünk...
A nemzetiségek Németországban A nemzetiségek Németországban
Érdekes figyelemmel kisérni azt a kétségbeesett küzdelmet, a melyet a...
Magyarország mezei hadibajnoksága Magyarország mezei hadibajnoksága
Az Üllői-uti vámtól kiágazó terepen bonyolította le a MASz...
Rövidek Rövidek
Vasárnap délben 12 órakor nagy kommunista tüntetés zavarta meg...
Három rekordot javítottak hölgyatlétáink az olimpiai próbaversenyen Három rekordot javítottak hölgyatlétáink az olimpiai...
A világ sportolóinak ez idei Mekkája a magyar hölgyatléták vasárnap...
A magyar birkózók nagyszerű sikere a MAC-MAFC versenyén A magyar birkózók nagyszerű sikere a MAC-MAFC versenyén
Hatalmas sikert ért el a magyar birkózósport a MAC-MAFC nemzetközi...
Károly román király és Goga miniszterelnök kijelentései Károly román király és Goga miniszterelnök kijelentései
Károly király Mihály trónörökös és az udvari méltóságok kísérletében...
48 pengőért, havi kétpengős részletre adják az új néprádiót 48 pengőért, havi kétpengős részletre adják az új néprádiót
Dr. Rostás László érdekes tanulmányt írt a magyar rádióiparról és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98