Nemzeti Szinház

Századszor került szinre junius 4-ikén a Nemzeti Szinházban a „Romeo és Julia”, Shakespeare összes darabjai közűl e lirai tragédia látszik a legnépszerűbbnek nálunk, mert ezt játszották ez ideig legtöbbször. 1844-ben, az első magyar előadás alkalmával, Hivatal Anikó játszotta Juliát és férje, Lendvay Márton Romeót.

E nagyok utódai az ünnepi estén a fiatalok lettek, Paulay Erzsike, Paulay Ede leánya és Beregi Oszkár. A jelentős alkalomra Somló Sándor merőben új jelenetezést készített, melyben sok a merészség és következetlenség, de sok kitűnő dolog is van benne, mindenekelőtt a tragédia gyors, szinte rohamos lebonyolódása, a mely a közönséget szüntelenül megtartja érdeklődésében.

Gyönyörű új díszletek is készültek a századik előadáshoz, fényes jelmezek tették teljessé az illuziót. Maga a darab tolmácsolása rendkívül érdekes volt. Mindenki feszült várakozással jött a szinházba, mert tudta, hogy itt egy művészpálya iránya és egy kedves, bájos fiatal leány jövője dől el. Ez volt tudniillik Paulay Erzsi első nagy szerepe.

És többet adott, mint a mennyit várhattunk volna: egy gazdag sziv kiáradó szenvedélyét, egy okos, világos elme tudatos önuralmát és jóizlését. Zajos taps fogadta és a tetszés egyre mélyebb, őszintébb és szivesebb lett az est folyamán.

Kitűnő volt Beregi Romeója; klasszikus alakitás Vizváriné dajkája, Császár Mercutiója, Ivánfi Tybaltja és Mihályfi Benvoliója. Új volt és egyszerűségében is megragadó Gál mint Lőrincz, egyúttal a Prologus elmés, jellemző tolmácsa.

Fáy Szeréna mint Capuletné, Bakó mint Capulet. Pálfi mint Escalus és Rózsahegyi mint Péter keltettek tetszést. Páris szerepét ezúttal először Odry játszotta izlésesen. Az egész együttes, mely a fiatalság zászlaja alatt győzedelmeskedett, hivatva van arra, hogy a tél derekán, a műértő közönség érdeklődésének csúcspontján jelenjék meg a Nemzeti Szinház szinpadán.