Dtum
Login with Facebookk
1905 | Június

A czár összehívja a nemzeti gyűlést

Miklós czár junius 19-ikén Péterhofban kihallgatáson fogadta a moszkvai zemsztvo-kongresszus küldöttségét, valamint a pétervári polgármestert és megbizottakat s megigérte nekik, hogy nemzetgyűlést hiv össze.


A szabadelvű Trubeckoj herczeg egy félóra hosszat beszélt, s állítólag beszéde mély benyomást tett a czárra. Ezután Fedorov, mint Pétervár városának képviselője beszélt. Miklós czár hosszabb beszédben válaszolt, a melyben sajnálkozását fejezte ki a háború óriási áldozatain és különösen a legutóbbi tengeri vereségen, s szavait így végezte:


„Köszönetet mondok önöknek a kifejezett érzelmekért. Hiszek az önök óhajában, hogy egy úr rend elveit előmozdítsák. Akaratom, a czár akarata, hogy a nemzeti gyűlést hivják egybe, megrendíthetetlen. Szakadatlan őrködöm felette. Akaratom végre fog hajtatni. Ezt közölhetik a falusi és városi lakossággal. Mától fogva önök támogatni fognak engem ebben az új munkában. A nemzeti gyűlés helyre fogja állítani az egyetértést Oroszország és a czár közt és meg fogja alkotni egy olyan rend alapjait, a mely orosz nemzeti elveken fog fölépülni.”


A megbizottak jó benyomással távoztak a kihallgatásról.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98