Dtum
Login with Facebookk
1906 | Február

1905-ben nőtt a kőszén iránti kereslet

A salgó-tarjáni kőszénbánya részvénytársulatnál már 1905. év elején egyes iparágak nagyobb szénmegrendelést tettek.
A vasutak viszont alig emelkedtek az előző évi megrendelések mértékéig. A kedvező aratási kilátások és a németországi kivitel élénkítették a forgalmat minek következtében augusztus hó óta a vasutaknak szénszükséglete is megemelkedett, amely az év végéig tartott.


A salgótarjáni társulat megtette a szükséges intézkedéseket, hogy a hónapról-hónapra fokozódó megrendeléseknek megfelelhessen, fokozta termelését és sikerült az igényeket kielégíteni. Évi termelése két millió métermázsával szárnyalja tul az előző évét, amely mennyiségből egy millió métermázsa a salgó-tarjáni, egy millió métermázsa pedig a petrozsény-zsilvölgyi bányákra esik. 

Mihelyt a kellő munkásszám együtt volt, a kitűnően berendezett salgó-tarjáni bányák minden nehézség nélkül fokozhatták termelésüket.
Itt folytatta az igazgatóság a tulajdonát tevő, nagy terjedelmű kőszénföldeken a mélyfúrásokat, elkészítette a tervet két uj akna mélyítésére és intézkedett, hogy e telepítési munkálatok a tavasz beálltával megkezdődjenek.

 

Mint említettük, a petrozsény-zsilvölgyi bányák is egy millió métermázsával termeltek többet, mint 1904-ben, ugy, hogy az évi termelés 8 millió métermázsát fölülmult. Ha figyelembe vesszük, hogy e bányáknak termelése 1905-ben csak két millió métermázsát tett, a haladás szembeötlő. E cél elérése végett nagy befektetésekre volt szükség és 1905-ben 900,000 költetett el, melyből 75 munkáslak épült, lakónkint négy munkáscsalád részére, uj villamos telep keletkezett és Petrozsényben uj igazgatósági és kaszinólak emelkedett.

A petrozsény-zsilvölgyi szén kiválóan alkalmasnak bizonyult gyorsvonatok továbbítására és szobafütésre és a magyar vasutak igen szivesen alkalmazzák gyorsvonataiknál.
De e magasabb hőfokfűtőanyagra szoruló magánipar is fokozódón rendeli meg e kiváló szenet, ami arra birta az igazgatóságot, hogy további befektetések utján évi 10 millió métermázsa termelése emelje e bányákat. A szállítások évek előtt kötött szerződések alapján történtek.

Ujabb kötéseknél az árak némi emelkedése tapasztalható.
Említésre méltó, hogy az 1905-iki üzletévben a salgó-tarjáni társulat fennálása óta a legtöbb szenet termelte. A zárószámadások már január hó közepén elkészülnek és ezek alapján határozza majd el az igazgatóság, hogy a több eladás által elért bevétel módosítja-e a mult évi 30 koronát tett osztalékot.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98