Dtum
Login with Facebookk
1906 | Július

Az orosz duma föloszlatása

Szentpétervárott julius 22-ikén éjszakat szenzácziós eset történt. A czár föloszlatta a dumát. Napok óta folyton özönlött Oroszország minden részéből a katonaság Pétervárra. Hivatalosan ugyan nem hirdették ki az ostromállapotot, valóban azonban már napok óta kivételes állapot uralkodott az orosz fővárosban. Bizonyosnak látszott, hogy a czári palota termeiben forralnak valami tervet, valószinű volt, hogy a dumát, a mely rövid működése alatt oly sok kellemetlen perczet okozott az udvari köröknek, föl fogják oszlatni.

 

A hivatalos orosz táviró azonban oly határozottan tagadta az erre vonatkozó hireszteléseket, hogy szinte meglepő volt, mikor 22-ikén megjött a hire, hogy a czár hirtelen elbocsátotta Garemikin-minizsteriumot és a dumát föloszlatta. Miniszterelnökké Sztolipint, az eddigi belügyminisztert, nevezte ki a czár. A duma elnökségét már Sztolipin értesítette a népképviselet föloszlatásáról. A duma képviselőit 22-ikén délelőtt katonaság szorította ki a törvényhozás termeiből.


Mindez szinte félelmetes gyorsasággal történt, de gyorsan is kellett történnie, mert csak néhány napi késlekedés végzetes lehetett volna a Romanov-házra, a czárizmusra és minden intézményére, a mely a szurony hatalmára támaszkodva néz farkasszemet a szabadságukért küzdő néptömegekkel. A szuronyok hatalmára támaszkodnak ugyanakkor, a mikor Kronstadtban összeesküvést fedeznek föl, a melyet a haditengerészek egy nagy része szőtt a czár ellen. A duma föloszlatásáról szóló távirattal egy időben jött Kronstadtból a hir, hogy a hadi flotta négy hadosztályának a tengerészei összeesküdtek, hogy benyomulnak Péterhofba, foglyul ejtik, a czárt és fölgyujtják a czári palotát. Máról holnapra óriási meglepetés történhetett volna, ha az öszeesküvést föl nem fedezik.

A duma föloszlatásának a hire Pétervárott óriási izgatottságot keltett, Muromzev, a duma elnöke ezekkel a szavakkal adta a duma tagjainak tudomására a történteket: Uraim, itt a vég kezdete! Julius 22-ike, bár zavargástól tartottak, nyugodtan telt el. A rengeteg katonaság megakadályozott minden tüntetést, minden csoportosulást. A forradalmár szövetkezetek azonban titokban ma is mindenfelé gyűléseket tartottak s hogy nem hiábavaló az izgatásuk, kitünik abból is, hogy a vasutasok általános sztrájkra készülődnek feleletül a dumát föloszlató czári ukázra. A forradalmárok ezt a napot sem engedték merénylet nélkül elmulni. Pobjedonoszczev, a szent szinódus volt főprokurátora s a reakczió vezére ellen követtek el merényletet. Bombát helyeztek el az íróasztala alatt és Pobjedonoszczev néhány perczre kiment a szobából s így semmi baja sem esett.


Nagy a fölfordulás az országban mindenfelé. Tart még a parasztlázadás a déli tartományokban s újabb lázadással fenyegetőzik a feketetengeri flotta legénysége. Még nagyobb lesz a zavar, ha eljut mindenhová a duma föloszlatásának a hire.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98