Dtum
Login with Facebookk
1906 | Május

Szent István szobra

Május huszonnegyedikén, ugyanazon a napon, a melyen Magyarország legújabb alkotmányos korszakának parlamenti munkája a képviselőház megnyitásával megindult: még egy gyönyörű ünnepe volt a magyar fővárosnak és a magyar királynak.

 

História, egyházi és művészi ünnepség egyben, mert ezen a napon volt leleplezése az első magyar király és az első magyar szent , Szent István király szobrának Budavárában. Művészi megnyilatkozásában a nemzet hálája nem volt valami nagyon sietős a históriai magyar birodalom megalapítója irányában.

 

Közel ezer esztendőnek kellett elmúlnia, míg a magyar székesfővárosban az első magyar király szobrot kapott, még mindig az első király szobrot Budapesten. A história adott néhány nagy fejedelmet nekünk: a nemzeti és adózott már szoborral néhány uralkodójának: de e monumentumok közül egyik sem áll Budapesten.

 

Hollós Mátyás szobra Kolozsvár főterén emelkedik, Mária-Teréziáé Pozsony városának gyönyörű ékessége. Szent István királyunk szobra tehát kilenczszáz esztendőnél hosszabb ideig váratván magára, se késett el attól, hogy minden magyar királyok között szoborban is ő legyen az első a magyar székesfővárosban.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szent István szobor a budavári Halász-bástyán A Szent István szobor leleplezése előtt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98