Dtum
Login with Facebookk
1906 | Március

F. T. C. – U. T. E. 5:1.

A soroksári-úti pályán nagyszámu nézőközönség előtt találkoztak a fenti csapatok. A játék a félidőig a legszebb küzdelem képét nyujtotta, míg a második félidőben meglehetősen erőszakos jelleget öltött és ebben természetesen a fizikailag jóval gyengébb U. T. E. lett a vesztes.

 

De ez távolról sem akarta azt bizonyítani, hogy a F. T. C. győzelme nem lenne reális. A F. T. C. volt a jobb csapat és ha minden pályán a vasárnapihoz hasonló játékot produkál, ugy aligna akad a serlegmérkőzéseken ellenfele ki a Postásoknak felett való győzelmét megismételhetné. Védelme elég jó, fedezetsora a közismert kiváló és csatársora nagyot javult, jól összejátszik és lő.


Az U. T. E. az első félidőben egyenlő képességű ellenfélnek mutatta magát, de a második half timeben a fedezetsor gyöngesége folytán ugy a jó csatársor, mint a kiváló védelem minden erőfeszítése kárbaveszett. Bár az egyéni kultusz kultiválását nem szeretjük, mégis külön kell megemlékeznünk Molnár Ferencz hátvédő játékáról. Fürge mozgása, jó szedőképessége, hatalmas rugásai és emellett fair játéka a mezőny legjobb emberévé avatták.


F. T. C. : Fritz – Rumbold, Manglaz – Gorszky, Bródy, Deutsch – Braun, Weisz, Pákay, Koródy, Ecker.


U. T. E. : Kazár – Molnár I., Rozmann – Lebovics, Hajdu, Aschner – Herczeg, Novák, Petz, Molnár II., Ludvig II.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98