Dtum
Login with Facebookk
1906 | November

Pápasírok

Róma október közepén.


A pápasírok megint aktuálisak Rómában. Csak napok választanak már el attól a dátumtól, a mikor XIII. Leo földi maradványai el fogják hagyni a Szent Péter templomot. hogy örök nyugalomra térjenek meg a S Giovanni in Laberano bazilikában, a hova a szentatya temetkezni kíván.

 

Az utolsó nagy út pontos dátumát, érthető okokból, nem hirdeti ki előre az óvatos körültekintő Vatikán és a világ csak másnap fogja megtudni, hogy XIII. Leo koporsója elhagyta már a Szent Pétert és megtért örök nyugalomra. Éjjel, titokban fogják átvinni az egyik templomból a másikba és nem teljes pompával, a mint azt egyes hazai lapok megírták. Szinte csak átcsempészik majd a nagy márványkoporsót.

 

A Vatikán tudja, hogy miért. IX. Piusnak, XIII. Leo nagy elődjének temetésénél, - a kit a S. Lorenzo fuori le Mura öreg bazilikában helyezték örök nyugalomra, - megtörtént ugyanis az, hogy a pápaság ellen felizgatott csőcselék majdnem befordította IX. Pius koporsóját a lustán, piszkosan hömpölygő Teverébe.

 

Ettől akarják megkímélni, illetve ennek a veszélynek nem akarják kitenni a finom lelkű, a csöndet szerető XIII. Leo földi maradványait a Vatikánban, és épen ezért lesz, minden pompa nélküli csöndes temetés az ő temetése. Csak afféle koporsó átszállítás.


De a míg ez megtörténik, a Rómajáró, tájékozatlan idegenek nagy zavarban lehetnek, ha megnézik mind a két óriási templomot. Ugyanis mind a kettőben ott van XIII. Leo sírja. A Szent Péter-ben a balhajóban a vatikáni papság privát kápolnája mellett, a S. Giovanni in Lateranóban pedig a régi pápai oltár mögött a Kar-kápolna mellett.

 

Ha valami laikus idegen mind a kettőt megnézi, igazán nem csoda, ha zavarba jön. Hát hol is van voltaképen XIII. Leo eltemetve? Vagy itt is, ott is? Egyszerre mind a két helyen? Vagy se itt, se ott? Egyik helyen sem?


Azt persze csak a tájékozottabbak tudhatják, hogy XIII. Leo teteme jelenleg még ott nyugszik a Szent Péter templomban, az ideiglenes sarkofágban. Az, a melyik a lateráni bazilikában a Kar-kápolna mellett fel van állítva III. Innocentius pápa sírja fölött, az még üres. Oda csak majd legközelebb fogják áthozni a legelsőbb szentatya koporsóját. Most még üresen áll ott.


Egyébként XIII. Leo sírjával együtt most más három pápasír fog állni ebben az öreg, több int másfélezer éves bazilikában, a mely a templomok anyja.

 

Omnium urbis el orbis ecclesiarum mater el caput. Valamikor régen, a mikor a pápák még itt laktak az óriási lateráni palotában, a templom egyik főerkélyéről hirdették ki a bíborosok az újonnan megválasztott pápák nevét, a conclávék után. XIII.

 

Leo különben nagyon szerette ezt az öreg, de gyönyörű templomot és a fényűző javítások mind neki köszönhetők. Annál csodálatosabb tehát, hogy az ő sírja olyan túlságosan egyszerű és dísz nélkül való. Közönséges márványsarkofág, a pápa fekvő szobrával. Fehér márvány, aranyozással, a mi még túlságosan ízlésesnek sem mondható. Előtte az öreg pápa szobra, áldásra emelt kezével.


A harmadik pápasír a lateráni bazilikában a legszebb ezek között. V. Márton pápa sírja Ghini Simon hatalmas bronz-síremlékével, a Confessio alatt. A pápa teljes nagy bronzrelifjével, már szinte feketésbe játszó nemes patinával. A quatrocento kissé nyers művészetének egyik legszebb példánya, mint a hogy eddig minden pápasír az illető kor művészetének volt a tolmácsolója.


A pápának másik temetkező temploma a S. Maria Maggiore. Gyönyörű, tiszta bazilika stílusban épült templom, a melynek bájos legendája van. Liberius pápa ugyanis augusztus 18-ára virradó éjjel azt álmodta, hogy megjelent előtte Mária és arra szólította fel, hogy építsen számára egy új templomot, ott, a hol a városban frissen hullot havat talál.

 

Ez augusztus havában volt. És a mikor a pápa elindult, hogy megkeresse a hóhullás helyét, mégis, augusztus melege daczára, itt megtalálta a frissen hullott havat. Még az esztendőben meg is kezdték a templom építését, a melybe azóta V. Miklós, VIII. és IX. Clemens és V. Pál pápák temetkeztek. Mindegyiknek nagy, monumentális síremléke van, de ezek közül VIII. Clemensé az egyetlen, a melynek határozottan köze van a művészethez. Gyönyörű domborművei, a melyeket Bernini rajzai szerint az ő növendékei csináltak, megállítják a laikust is.


Itt van közel hozzá a S. Pietro in Vincoli templom II. Gyula pápa monumentális síremlékével, a melyet nem kisebb ember csinált, mint Michelangelo. Ennek a síremléknek egyik alakja a világhírű Mózes szobor, a mesterek mesterének legtökéletesebb alkotása.

 

Mózes, kezében a törvénytáblákkal. A férfiasság, az erő legcsodálatosabb szobra. Az egész emlékmű nem az ő munkája, mert a halál kiragadta kezéből a vésőt. A szoborcsoportozat többi alakja gyenge rosz. II. Gyula pápa sem temetkezett ide, bár itt van a síremléke. Ő maga a Szent Péter-templomban van eltemetve, a jobb oldalhajóban Antonio Pollajuolo hatalmas érczsíremlékébe.


A szent Péter-templomnak ez az egyik legrégibb pompás síremléke tulajdonképen IV. Sixtus pápa részére készült, később azonban II. Gyulát is itt helyezték örök nyugalomra. Közel hozzá, ott áll Filippo Valle gyönyörű alkotása, XII. Innocentius pápa sírja, a pápa ülő szobrával és két gyönyörű, gyengéd vonalú női mellékalakkal. A cinquecento legnemesebb művészetét érzi megelevenedni az ember, ha ezt a két női alakot látja.


De itt van a Szent Péter-templomnak magának a mennyország őrének, az apostolok herczegének is a sírja: Szent Péteré. Ott a hatalmas Tabernaculum alatt, a pápai oltár szomszédságában. Kettős lépcső vezet le hozzá, és 89 arany örökmécses szegélyezi a lépcsőket. Antik művű ajtó zárja magába a szent sírt, a mely előtt VI. Pius gyönyörű térdeplő szobra áll. Ez is a Canova műve és a nagy mester minden művészi erénye meglátszik ezen a szobron is.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
XIII_Clemens_papa_siremleke_Canovatol XII_Innocentius_papa_siremleke
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98