Dtum
Login with Facebookk
1906 | Október

Az ország kivánságai: kérvények a parlamenthez

A képviselőház kérvényi bizottsága október 17-ikén este Hrabovszky Guidó elnöklésével ülést tartott, a melyen a fontosabb kérvényeket és föliratokat tárgyalták. A bizottságnak ugyancsak sok munkája lesz, mert 2500 elintézetlen kérvény vár tárgyalásra. E nagy számot könnyen megértjük, ha figyelembe veszszük azt, hogy mint az O. É. jelenti, a kérvényi bizottságra több mint 5000 kérvény maradt hagyatékul a multból és most megfeszített erővel kell dolgozni elintézésükön.


A ma tárgyalt kérvények és föliratok közt olyan volt, a mely általánosabb érdeklődésre tarthat számot. Több vármegye a tőzsde reformja, különösen a tőzsdei födözetlen gabonahatáridőüzlet megtiltása végett adott be kérvényt még 1903-ban. A bizottság elhatározta, hogy a kérvényeket pártolólag terjeszti a képviselőház elé és utasittatni kéri a kormányt, hogy minél előb nyujtson be törvényjavaslatot a tőzsde reformja dolgában. Tárgyalták hat vármegye föliratát a vasuti sztrájk jövőben való megismétlődésének megakadályozása tárgyában. A föliratokat kiadják a kereskedelemügyi miniszternek.

 

Huszonkilencz törvényhatóság a magyar nyelvnek és jelvényeknek a külügyi képviseletben való érvényesítését kéri; a bizottság egyhangulag elhatározta, hogy a föliratokat pártolólag teszi át a miniszterelnökhöz. Tárgyalták harminczhárom megye föliratait, a melyekben kérik, hogy a magyar nyelv joga a közös külügyi hatóságokkal érvényesíttessék minden magyar honost érintő ügyben. A bizottság egyhangulag elhatározta, hogy a föliratokat a kérvényezett irányban való intézkedés czéljából kiadják a miniszterelnöknek.

Arad és még több törvényhatóság föliratot intézett a képviselőházhoz a közös hadsereg megreformálására, a magyar nyelvnek és jelvényeknek behozatala, a magyar ágyugyár fölállítása, magyar katonai műszaki iskola fölállítása, a magyar hadsereg szükségleteinek Magyarországon való beszerzése tárgyában. E föliratokat pártolólag terjeszti föl a bizottság a honvédelmi miniszterhez azzal, hogy sürgősen intézkedjék különösen a tekintetben, hogy a hadsereg szükségletei mielőbb Magyarországból szereztessék be. Szó volt Győr- és Zalamegye kérvényéről külön sztrájktörvény dolgában. A sztrájk maga nem akadályozható meg törvénynyel, de a sztrájkkal üzött terrorizmus ellen védelem szükséges. A sztrájkot pedig kötelező békéltető eljárás megelőzheti.

 

Egész sereg fölirat a házadóról szóló törvény revizióját és a vidéki városokban a házadómentességen tíz évről husz évre való kiterjesztését kéri; Arad város továbbá a progressziv adórendszer, a földadó leszállítása és a vizszabályozás államosítása tárgyában küldött kérvényt. Mindezeket a kérvényeket pártolólag terjeszti elő a bizottság, úgy szintén Győr városának és még ötven törvényhatóságnak a büntetőtörvénykönyvnek a párbajra vonatkozó kivételes intézkedései törlése és a becsületsértés és rágalmazás szigoru büntetése iránt beadott kérvényét is. Ezenkívül a bizottság még több kérvényt intézett el.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98