Dtum
Login with Facebookk
1907 | Augusztus

Kazablanka bombázása

Előbb, mintsem várni lehetett, dördült el az első lövés a Glilée franczia hadihajó födélzetén, a mely napok óta Kazablanka kikötőjében horgonyoz. Szerdára várták az első ágyulövést és a franczia konzulátusra menekült európaiak szorongatott helyzete s az a körülmény, hogy a környékbeli kabilok mind nagyobb számmal tódultak a kikötővárosba, a hol a közbiztonságot és az idegenek életét folytonos kihágásaikkal fenyegették; továbbá a szultán csapatainak tehetetlensége s a rend föntartására való képtelensége: szükségessé tették a franczia-spanyol hadihajók közbelépésének sürgős megkezdését.


Az algezirászi egyezmény szignatar hatalmaival Francziaország képviselői jegyzéket közöltek, a melyben vázolják a marokkói eseményeket és jelentést tesznek a tett intézkedésekről. A jegyzék egyébként kifejti, hogy napról-napra és jobban kitűnik a marokkói kikötői rendőrség szervezésének szüksége. Francziaorság kész a szultán tekintélyét és birodalma függetlenségét és integritását megóvni és megvédelmezni. Másrészról a kazablankai kereskedelmi szabadság a közrend, mint az európai lakosság vagyona és élete biztosítandók, a merényletek és mészárlások rendezői pedig megbüntetendők. A jegyzék végül határozottan kijelenti, hogy a kazablankai rendőrséget Spanyolországgal egyetértőleg fogják szervezni.


Mint a később érkezett jelentések elmondják, Kazablanka bombázása irtózatos pusztítást vitt véghez a városban és környékén. Erre a megdöbbentő eredményre senki nem volt elkészülve s ilyen megtorlásra maguk a francziák sem számítottak. A tangeri franczia ügyvivő sietett az „esetet” a szultán képviselője előtt igazolni, azzal indokolván a francziák eljárását, hogy a kazablankai basa csalfasága idézte elő a sajnálatos eseményt, a ki még előző napon is biztosította a Galilée kapitányát és a franczia konzult, hogy a tengerészkatonák bátran partraszállhatnak, mert semmi bántódásuk nem lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Marokkóban állomásozó hatezres létszámú francia haderő főparancsnoka Casablanca kikötője Casablanca kikötője Marokkó térképe
Cikk-ajánló
Németek irreális helyzetértékelése Németek irreális helyzetértékelése
1918. augusztus 14-én a belgiumi Spa városkában – itt volt évek...
Villamos vasutépitkezés hazánkban Villamos vasutépitkezés hazánkban
A pozsony-bécsi villamos vasút létesítésére vonatkozó...
Erdély ügyében Erdély ügyében
Most csend van Erdélyben és hallgatnak róluk ideát. „Erdély...
A tornaversenyek méltatása a napilapokban A tornaversenyek méltatása a napilapokban
Még nem is olyan régen a napilapok csak keveset és kelletlenül...
Wrighték Európában Wrighték Európában
Másfél esztendővel előbb, mint Blériot a La Manche cstaornán...
Francia készülődés a keleti veszedelem ellen Francia készülődés a keleti veszedelem ellen
A párisi lapok burkoltan ugyan, de érthető céltudatossággal...
Székely és Szabados győzött Dániában Székely és Szabados győzött Dániában
A Koppenhágai Úszó Egyesület kétnapos úszóversenyének első napján a...
Népköltési gyűjtő Népköltési gyűjtő
Kár, hogy a Nyugat-terjedelme nem győzi az összes konferenciáit...
Skikjöring Skikjöring
Skikjöring a neve a téli lóversenynek. Az ügetőket ilyenkor külön e...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98