Dtum
Login with Facebookk
1907 | Május

Két illeték egy vétel után

– Nyilt kérdés –

Vettük a következő, igen érdekes nyilt kérdést, melyre olvasóink köréből várjuk a válaszokat:
A–nak van két ingatlana egymás mellett; ezek közül egy ingatlant megvesz B. A szerződésben eltévesztik a betétszámokat. A hivatal kiszabja az illetéket.

B. kezd épiteni arra az ingatlanra, melyet ő tényleg megvenni gondolt.
Mikor épitési kölcsönt akar igénybe venni és a ház félig felépült, kisül, hogy ő tulajdonképen – a szerződés szerint – nem ezt az ingatlant vette meg.

Közös nyilatkozatot állítanak ki, melyben ezt a tényállást kifejtve, a telekkönyvi hatóságnál a helyesbítést kérik, vagyis az ingatlan visszabocsátását és a tulajdonképen megvenni szándékolt ingatlan átirását.

A hivatal kiszabta az utóbbi után is az illetéket. A szerződő felek a 90 napot is elkésik a fellebbezéssel, tehát a második illeték is jogerős lesz. 

1. Szabható-e ki közös nyilatkozat alapján a telekkönyvi rend helyreállításáért illeték?
2. Válhatik-e jogerőssé egy ilyen illeték?
3. Ha jogerőssé vált a második is, nem törlendő-e az első eredeti érvénytelenség czimén?
4. Ilyen esetekre érvényes-e a 23. sz. döntvény, amely a tartozatlan fizetések visszatéritését nem köti határidőhöz.
Sch.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az MTK nemzetközi atlétikaversenye Az MTK nemzetközi atlétikaversenye
Ünnepe volt tegnap a magyar atlétikának. Az MTK és FTC közös...
Magyarország-Ausztria XIV. háborus mérkőzése Magyarország-Ausztria XIV. háborus mérkőzése
Győzött a magyar csapat 2:1 (1:0) arányban. Footballsportunk ünnepét...
Vörösmarty mint ember Vörösmarty mint ember
Vörösmartynak nem csak művei hathatnak nemesítőleg, de magánélete is...
Az alma és őszibarack illatanyaga
Közlönyünk egyik számában érdekes ismertetést jelent meg az alma...
Magyarország – Ausztria reprezentatív boxmérkőzése Magyarország – Ausztria reprezentatív boxmérkőzése
Vasárnap délután az Üllői-úti pályán nyolcadik ízben szálltak a...
A magyar – francia teniszmérkőzés A magyar – francia teniszmérkőzés
A magyar-francia teniszmérkőzést vasárnap délután folytatták a...
Az italos rablók Az italos rablók
Négy középiskolával már megnyilik az ember előtt a hivatalok ajtaja...
Jutalékelengedések törvényes tilalma Jutalékelengedések törvényes tilalma
Ami ellen a kontinens biztositó intézetei rég óta küzdenek és a minek...
Magyar sikerek a berlini athletikai versenyen Magyar sikerek a berlini athletikai versenyen
A „Komet” vasárnapi versenyén a MAC. kiküldött athlétái...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98