Zavartalan, tökéletesen művészi hangulat várja és fogadja most a Könyves Kálmán szalonjának a látogatóit. Elhunyt festőművészünk , Telepy Károlynak a képei borítják a falakat, javarészint olyan munkák, a melyek most kerülnek először nyilvánosság elé. Köröskörül mindenfelé magyar motivumok , és minden vásznon egyéni , magyar szinek és magyar levegő.

Ezek a képek – körülbelül harmadfélszáz darab – nemcsak újak, hanem meglepőek is. Lehet, hogy a hatásuk és a megkapó erejük főképen abból ered, hogy a Telepy-képek finom és bensőséges szinharmóniáját most nem zavarja meg semmiféle idegen, rikító tónus, a mi elkerülhetetlen velejárója a nagy tárlatoknak.

Szinte azt mondhatnám, hogy Telepy Károly festő-egyénisége erősen rokoni kapcsolatban van Chopin-nal, és Chopin is leginkább akkor bontakozik ki a maga mélységes, borongós pompájában, ha a műsornak többi száma is – Chopintől való.

Az olyan ugrásokat a zenében , a milyen Strausz Rikhárd valamely szinfóniájában s nyomban utána Chopin egy Nocturne-jének az intonálása volna, csupán a mulatóhelyek katonabandái cselekedhetik meg – söröskancsók és sóskiflik társaságában.

Pedig Chopin és Strausz Rikárd között talán még nem is akkora az ellentét, mint példának okáért Telepy Károly s a túlzó modern luministák között. S ebből magyarázható, hogy a tárlatokon mindig a vakmerően , bravúrosan, ámbár egyébként minden művészi érték nélkül odakent képek nyerik el a pálmát, a mely mellett művészies finomsággal festett, bensőséges hatásra szánt vásznak csak úgy szerepelnek , mint a megtűrt – staffage.

Egyenként az ilyen Telepy genre-ü képek a Hamupipőke sorsára jutnak a nagy képvásárokon: összegyűjtve azonban s mint korlátlan urak a maguk birodalmában, meglepő, diadalmas művészi hatást revelálnak.