Dtum
Login with Facebookk
1908 | Április

A bank kérdés

A bank-kérdés megvitatására kiküldött bizottságok márczius 26-ikára összehivott értekezletét nagyfoku érdeklődés előzte meg.
A politikai és pénzügyi körökben – Bécsben és Budapesten – napok óta igen behatóan tárgyalták a jegybank sulyos problémáját. A nagy érdeklődés s az a sok politikai és gazdasági vonatkozás, a mely a bank kérdésnek miként való megoldásával kapcsolatos, visszatükröződött a magyar és az osztrák sajtó fejtegetéseiben is.

Nyilvánvaló, hogy minden részen teljesen tisztában vannak a kérdésnek messzemenő fontosságáról, nemcsak általános nemzetgazdasági és politikai érdekből, hanem az aktuális magyar politikai helyzet szempontjából is, mert bizonyos, hogy a bank-kérdés magában hordja azt a robbanó anyagot, a mely a koalíczió szétvetésére alkalmas. 

A képviselőház ülése közben több rendbeli tanácskozás volt, azzal a rendeltetéssel, hogy a bizottság mai állásfoglalásának simaságát és egyöntetűségét előkészítse.

A hatvanhetes politikusoknak az volt az óhajtása, hogy a közös bankról való tanácskozás és tárgyalás eleve ki ne zárassék a bizottság munkaprogramjából. Ez iránt folytak kiegyenlítő tárgyalások a nap során, még pedig sikeres eredménynyel, mert a bankbizottság ülésén teljesen egyhangu határozatokat hozhatott. Volt ugyan egy élesebb összeszólalkozás, még pedig Buzáth Ferencz és Holló Lajos között; de ennek nem volt semmi következménye a bizottság harmonikus határozataira nézve. 

A bizottság még nem ment bele a kérdés érdemébe, épen csak az eljárás módját, a tanácskozás rendjét állapította meg. Batthyány Tivadar gróf elnök e részben olyan javaslatot tett, a melyet mindenki elfogadott.

A vitában részt vett Széll Kálmán, a ki a betegágyából ment el a bizottság tárgyalására, továbbá Wekerle miniszterelnök, Földes Béla, Buzáth Ferencz, Holló Lajos, Éber Antal, Mérey Lajos. Abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásból nem zárják ki a közös bankot illető érvelést sem. A bizottság kiküldött egy albizottságot, a melynek az lesz a feladata, hogy az előadói javaslatot kiegészítse, a szakértők elé terjesztendő kérdéseket megszövegezze és a szakértők személyére nézve is javaslatot tegyen. 

A bizottság tanácskozása délután öt órakor kezdődött Batthyány Tivadar gróf elnöklésével. 

Elnök az ülést megnyitván, a következő előterjesztést teszi.
Minthogy a bizottság az előadót az elnökkel együttesen bizta meg azzal, hogy a bizottság munkálataira nézve javaslatot terjeszszen elő, magam részéről a következőket adhatom elő: 

A kormány kötelezve van az osztrák–magyar bankkal tárgyalásokba bocsátkozni, a bank pedig törvény alapján föl van jogosítva a bankszabadalom meghosszabbítása ügyében javaslatát a kormány elé terjeszteni. Az adott helyzetben a bizottság a bankközösség esetleges meghosszabbításának kérdésével akkor foglalkozhat, a midőn a bank javaslatai és a kormány erre vonatkozó előterjesztései a kormány elé kerültek. 

Máskép áll a kérdés az önálló magyar nemzeti bank felállításával.
E czélból ajánlom t. előadó úrral egyetértőleg, hogy az önálló bank alapítása, szervezése és az ezekkel összefüggő szakkérdésekre nézve a kijelölendő szakértők meghallgattassanak és hogy a szakértőkhöz intézendő konkrét szakkérdések megállapíttassanak. 

Legnagyobb készséggel ismerjük el annak szükségességét, hogy a szekértőkhöz intézendő kérdések sorozata néhány szakkérdéssel még kielégészíttessék. 
Széll Kálmán: Nem járulhat hozzá ahhoz, hogy a szakértőkhöz csakis az önálló bank felállítására vonatkozólag tétessék kérdés. A kérdés úgy teendő fel, hogy az ország gazdasági és hitelélete szempontjából melyik megoldást tartják a szakértők helyesnek: Az önálló vagy a közös bank alapján való megoldást-e?

Nem akar a kérdés meritumához szólni, de az a nézete, hogy a bizottság nem az önálló bank, hanem a bank-kérdés miként való megoldásának módozatait kell, hogy keresse. A bizottság egyoldalú és preokkupált álláspontot nem fogadhat el. (Helyeslés)

Foglalkozik a gazdasági helyzettel és lehetetlennek tartja, hogy a szakértők csak a kérdés egyik oldalával foglalkozzanak. Nézeteit kifejti annak idején, de már most figyelmeztet arra, hogy ő mint e kérdés régi ismerője veszedelmesnek tartaná a bankügyet politikai kérdéssé tenni. Hozzájárul az elnöki előterjesztéshez. (Helyeslés) 

Földes Béla: A közös, vagy külön bank kérdését a szakértőknek külön felvetniök nem szükséges, amúgy is csak általánosságokat mondhatnánk. 

Buzáth Ferencz: Jogfentartás végett szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a bankszabadalom 105. §-a alapján Magyarországnak joga van a bank-kérdésben azelőtt is határozni, mielőtt a bankszabadalom meghosszabítására vonatkozó kérelem előterjesztett volna. (Helyeslés) 

Éber Antal felszólalása után Wekerle Sándor pénzügyminiszter megjegyzi, hogy a nemzetközi pénzpiacz helyzeténél fogva nehézségekbe ütközik a külfölddel való összeköttetések ápolása. Az adóreformra nézve megjegyzi, hogy az összes törvényhozások jövedelmi adó alá vetették az értékpapirokat, sőt Francziaországban a rente jövedelmét is. 

Elnök: Buzáth a megjegyzését magáévá teszi. 
Holló Lajos: Konstatálja Széll és Buzáth beszédeiből a bizottság teljes egyetértését. Nem tartja kívánatosnak a szakértőknek a főkérdésekben való meghallgatását: A függetlenségi párt a gazdasági vonatkozások mellett a politikaitól nem tekinthet el. 

Elnök: Konstatálja, hogy az elnöki előterjesztés elfogadtatott. A Holló-javaslatban foglalt egyes kérdéseket illetőleg, tekintettel arra, hogy a miniszterelnök részéről is számos újabb kérdés felvetésének és a kérdések részleges ujjászövegezésének gondozása merült fel, a bizottság albizottságot küldött ki a kérdések végleges szövegezésére és ugyanazt a bizottságot bizta meg, hogy a kihallgatandó szakértők személyére nézve javaslatot tegyen. 

Az albizottság tagjaiúl a bizottság gróf Batthyány Tivadar elnöklésével Holló Lajos, Bernát István, Buzáth Ferencz, Földes Béla és Éber Antal bizottsági tagokat küldötte ki. Ezután az elnök a legközelebbi ülést a jövő hét csütörtökére délután 5 órára tűzte ki.

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98