Pakots József ügyes, fürgetollú ujságíró, jó szeme is van s ehez még nagy irodalmi ambicziója. Novellákkal, versekkel, színdarabokkal ostromolta eddig a közönség szívéhez vezető kapukat – most egy nagyobb terjedelmű regénynyel lépett elő. A karriert, a melynek története a regény, Kondor Jenő csinálja meg.

Mint névtelen senki tolakszik be a parlament folyosójára, hogy ügyességgel, stréberkedéssel, lelkiismeretlenséggel s nem egyszer gazsággal is mint rettegett hirlapíró, szerkesztő, képviselő, gazdag és nagyrangú ember s a végén kérlelhetetlen becsületbíró fejezze be pályáját. A regény szemmelláthatólag tendencziával van írva: tükrét akarja adni a mi parlamenti életünknek, még pedig olyan tükrét, a melyben a lehető legsötétebb, szinte kínos kép látszik.

Szemtelen föllépéssel, kiméletlen kapaszkodással, skrupulus-nélküliséggel mindent el lehet a politikában érni, - a kit csak egy pillanatra is habozóvá tesz a lelkiismeret, az el van veszve. Egészen bizonyos, hogy ez a kép hamis és egyoldalú, de elvégre ehez az írónak joga van. Sokkal nagyobb baja a regénynek, hogy a tendenczia csak a felszinen mozog, a cselekményen s az alakokon kívül marad s a cselekményben nem élet pezseg, hanem az író kezét látjuk mindig a szín mögött, a mint alakjait igazgatja, akár bábuit a bábjátékos.

Egyik alakja sincs emberileg megalkotva, legkevésbbé pedig a főalak. Ennek csak reprezentatív, vagyis a tendencziára vonatkozó tulajdonságait látjuk, soha nem lép elénk emberi vonásokkal, mint olyasvalaki, a ki ép úgy létezik, emberileg érez, haragszik és örül, mint mi többiek. Teljesen elvont figura, papirosból van a lelke, nyomdafestékből a színe.

Ezért a történet is, a mely ilyen papír maché alakokra van építve, minduntalan összeroppanna, ha a szerző kellő pillanatban oda nem nyúlna hozzá, hogy megtámaszsza. Nem is organikusan fejlesztett, logikusan, jelenetről-jelenetre, alakról-alakra fejlesztett cselekmény, hanem mozgó fényképek egymásutánja, melyeket az esetlegesség vékony szálai fűznek össze.

Hogy mégse teszszük le a regényt unatkozva,sőt kevésbé magas szempontokból olvasók még érdeklődve is olvashatják, az nem annyira az író érdeme, mint a hírlapíróé, a ki igen jól ismeri a mi parlamentünk minden zeg - zugát s routineos, élénk tollal is tudja megrajzolni. Egyenkint ezek a parlamenti képek igen ügyes karczolatok, - sajnáljuk olvasás közben, hogy nem tudnak tartalmas, helyes távlatokba sorakozó egységes képsorrá összeolvadni.