A leghíresebb angol zsokék egyike, Boon az olthatatlan dicsvágynak esett áldozatául nehány évvel ezelőtt. Dicsőségben öregedett meg s milliomossá lett. Mikor öregsége miatt visszavonult a mesterségétől, ugy élhetett volna mint valami lord. Kastélyai, birtokai voltak, de ő csak ott maradt a versenyistálló közelében s mint lótrenirozó élt a passziójának.

De azután ugy járt, mint a megvénült primadonna, a ki folyton visszavágyik dicsőségének színhelyére, a színpadra és nem nyugszik addig, a míg ujból oda nem lép a közönség elé, a mely valaha olyan viharosan tapsolta őt. Hallani akarja ismét ezt a tapsot, de tragikus módon bünhödik meg a hiuságáért. Taps helyett kifütyülés lesz a sorsa – kifütyülés, mely egyenlő számára a halállal.

Boon elhatározta, hogy még egyszer utoljára futtatni fog. Nagy szenzáczió volt ez akkor a sportvilágban. Vágyát csakugyan megvalósította s a legközelebbi versenyeken három futtatásban vett részt. Kettőben fiatalos erővel győzedelmeskedett, a harmadik azonban utolsó lovaglása volt. A sors ugy akarta, hogy utolsó dicsősége színhelyén, a versenypályán.

Az utolsó akadályversenyben rettenetes eset történt. Boon eszeveszetten száguldó lova olyan erővel ugrotta át az akadályt, hogy a nagy lendületben elveszítette az egyensulyt s valósággal megfordult a levegőben. Boon leesett a lováról, a mely azután az egész testével rázuhant. A szerencsétlen ember holtan maradt a gyepen. Egy ügyes fényképész megörökítette ezt a megrázó jelenetet s a ritka fénykép gyönyörű reprodukczióját is bemutatjuk itt olvasóinknak.

Ilyen veszedelmes a zsokék mestersége. S ezek a vakmerő emberek mégis szívvel-lélekkel ragaszkodnak hozzá – a dicsőség miatt.