Dtum
Login with Facebookk
1908 | December

Dorando – Hayes marathonfutás

November 19.


Dorando Pietro, az olympiai marathonfutás diszkvalifikált győztese, november 17-én New-Yorkba érkezett a „Kronprinzessin Cecilie” német gyorsgőzösön. Dorando – már szintén professzionistává lett – John Hayes-el, az olimpiád világbajnokával, fog revánsmérkőzést tartani e hó 25-én, este a Madison Square Gardenban.


Első eset, hogy e versenyt, mely iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg, a teljes távot nem szabadban, hanem zárt helyiségben futják meg. A „Garden”, hol az egész 26 1/4 mértföldet lefutják, kilencz fordulóval tesz ki 1 mértföldet.


Hayes, ki hetek óta készül, nyilatkozatot adott, hogy biztosan veri Dorandot, ki „csak hordágyon finishelhet előtte.” A managernek sikerült megnyerni a versenyen való részvételre az indián Tom Longboatot is, ki az olimpiádon kilenczediknek ért a czélhoz.

A match (nov. 25.).

 

A mérkőzésből az olasz Dorando került ki győztesen. Dorando ezen startjával elvesztette amatőrségét, minthogy nagy pénzdíjat nyert.


A mérkőzés Newyorkban óriási érdeklődést keltett s nem kevesebb, mint 12.000 ember töltötte meg az utolsó helyig a Madison Squate Garden hatalmas helyiségét s sok száz és száz érdeklődőt vissza kellett utasítani, mert a rendőrség betiltotta a belépőjegyek további kiadását. Ennek daczára kb. 27.000 dollár folyt be (kb. 135 ezer korona). A newyorki olasz kolonia nagy számban volt képviselve és hangosan lelkesítette Dorandot. Az amerikai közönség ebben nem maradt az olaszok mögött, az elképzelhető és a nagy zenebonához hozzájárult még, hogy két zenekar állandóan olasz és amerikai dalokat játszott s így óriási zsivajban folyt le a két futó mérkőzése.


Dorando a start után azonnal vezetett, előnyét az egész versenyben megtartotta. A versenyben a különböző távokon a következő időket érte el: 5 angol mértföldön (8045 méter) 29 p. 24.2 mp. 10 mértföldön (16 km.) 1 óra 6 p. 12 mp., 15 mértföldön (24 km.) 1 óra 43 p. 36 mp., 20 mértföldön (32 km.) pedig 2 óra 38 percz 48 mp.


Hayes ugyan igyekezett, hogy a vezetést magához ragadja, de Dorando rendkívül ügyelt arra, hogy Hayes ne kerüljön elébe. A versenyzők gyakran használtak nedves spongyát, melylyel halántékukat frissitették fel, sőt Dorando többször gyümölcsöt és italt vett magához. Minél inkább közeledett a verseny vége, annál magasabb fokra hágott a közönség izgatottsága, de mindinkább jobban látszott, hogy Dorando frissebben fut ellenfelénél.

 

25 mértföld után (40 km. a teljes marathontáv 26 mértföld és 383 yard), Dorando erősítette tempóját és daczára annak, hogy Hayes emberfölötti érdeklődést fejtett ki, nem bírta az olasz tempóját átvenni s lépésről-lépésre tért veszített. Végül Dorando honfitársainak ujjongása között 55 méterrel győzött Hayes ellen 2 óra 44 p. 20.4 mp. alatt. Hayes teljesen ki volt dolgozva s a czélba csak betántorgott.


A rendőrség óriási erőmegfeszítéssel sem tudta megakadályozni, hogy az örömükben tomboló olaszok a pálya belsejébe ne törjenek s Dorandot vállukon ne vigyék ki a verseny helyszínéről.

 

Dorando ideje 10 percz és 26 másodperczczel jobb volt, mint amelyet Londonban az olimpiádon elért mindezek daczára nagyon elmaradt a 2 óra 37 p. 27 mp.-es fényes rekordtól, melyet a fiatal franczia Siret ért el október 10-én a profeszszionátusok marathoni futásában.


Az eddigi marathoni eredmények a következők:


1896. Athén: St. Louis (görög) 2 óra 55 p. 20 mp.
1900. Páris: M. Peato (franczia) 2 óra 59 p.
1904. St. Louis: T. J. Hichs (amerikai) 3 óra 28 p. 53 mp.
1906. Athén: Sherring (kanadai) 2 óra 51 p. 23.6 mp.
1908. London: J. J. Hayes (Amerika) 2 óra 55 p. 18.4 mp.
1908. okt. 10. Páris: Siret (franczia) 2 óra 37 p. 23 mp.
1908. Dorando – Hayes-match: Dorando (olasz) 2 óra 44 p. 20.4 mp. (Hayes ideje 2 óra 45 p. 5.2 mp.)

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Indul a marathoni futás a londoni olympiászon. A versenyzők útközben. Kitartás, már nincs sok hátra. Éljen! Megcsináltuk! Ez volt ám az igazi csapatmunka! A Dorandó-Hayes match: az utolsó kör Longboat, az ismert kanadai indián futó
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98