Dtum
Login with Facebookk
1908 | December

Világraszóló találmány

Két magyar tudós, dr. Klupathy Jenő müegyetemi tanár és Berger Krisztián fizikus világraszóló technkiai találmányt mutatott be a mult héten.

A találmánynak lényege azon alapszik, hogy egy készülék segitségével a fény és hang mint erő müködik, vagyis az erő továbbitása ezek által, nem pedig drót által megy végbe. Olyan hatást lehet elérni fénynyel és hanggal, a mi az első perczekben, a míg magyarázatát nem kapjuk, szinte hihetetlen.

Dr. Klupathy demonstrálta például, hogy sipszóra kigyult egy villamos csillár, majd forgásba jött egy propeller-csavar és felrobbant egy puskaporos akna.

A találmány praktikus alkalmazása százféle lehet. Első sorban a torpedó-kormányzásra alkalmas. A torpedónaszádról fénysugárral, vagy hanggal irányitani lehet a kibocsátott torpedót az ellenséges pánczélosra, olyanformán, hogy a torpedó üldözi a mozgó pánczélost és addig követi, a mig el nem éri.

A találmány másik praktikus alkalmazása egy uj vasúti-berendezésben nyilvánul, a mi szinte kizárja az olyan vasúti baleseteket, a melyek a szemafor hibájából, vagy a lokomotivvezető éberségének hiányából ered.

A kétmagyar feltaláló arczképét e heti számunkban közöljük.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dr. Klupathy Jenő müegyetemi tanár Berger Krisztián fizikus
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98