Pap Mariska novella- irásunk ujdonságainak egyike, alig egy-két éve, hogy először találkoztunk vele a napilapok vonala alatt s most először ad alkalmat a kritikának arra, hogy foglalkozzék vele.

„ A rög” czímé kötetében egy híján húsz novelláját adta ki. Kétségkívül nemcsak új név, hanem új jelenség is, a mely nem kapaszkodik senki előzőjébe, nem kap az irodalmi mesterség kész, klisészerű formáin, hanem maga teremtette meg önmagát, mint írót s önmagáról vesz formát és tartalma egyaránt.

Mint manapság mondhatni mindenki a legfiatalabb nemzedékben, ő is az új romantikusok közül való: tisztára lirikus lélek, nem is titkolja lírai diszpozíczióját, az élet, a világot nem apró részleteiben látja, mint a realisták, a kiken mi nevelkedtünk, hanem nagy, egyszerűsített vonalaiban, erősen markolt összefoglalásokban és misztikában olvadó szimbolumokban.

A fantázia majd mindig túlcsapong benne, különösen a stílusában, a szinek, a vonalak, a képek egymás hegyén-hátán vonulnak el szeme előtt, hol bizarr egyveleget adva, hol egymásba és egymásra tolulva.

Ez a képtorlódás, a melyet tetszés szerint nevezhetünk túl-gazdagságnak, vagy a művészi oekonomia hiányának, nem egyszer zavarba ejt, nem tudjuk nyomon követni a rajz egymásba futó, összefonódó vonalait s szemünk nem tudja egy szinfoltba olvasztani az egymáson keresztülcsapkodó szineket.

Hangulatot azonban – s ezt akarja az irónő, mindig keltenek a novellák egyik-másik belénk is markol és ragad magával, ránk kényszeríti magát a maga belső erejével. Ha elvontan, önmagában nézzük Pap Mariska könyvét, szép és gyönyörködtető olvasmány, ha a jövő perspektívájából nézzük, gazdag és értékes ígéret.