Dtum
Login with Facebookk
1908 | Július

Ambrus Zoltán munkáiból

Ambrus Zoltán munkáiból újabb négy kötet jelent meg. Ma már a nagyközönség körében forog e kiváló író élete munkájának javarésze s nagy elterjedésével valóságos hivatást teljesít: az igazi irodalom megértését és szeretetét terjeszti az olvasók ezrei közt. Ambrus munkái elsősorban épen szinvonalukkal válnak ki magasan az átlagos irodalmi termelésből, a tudatos írói művészet fölényével, a felfogás előkelőségével s a stil finomságával.

 

S hogy e tulajdonságaik révén széles körökre is hatni tudnak, az a magyar olvasóközönség szellemi szinvonalának jelentékeny emelkedését jelenti. Most megjelent négy kötetében egy regény van, a Giroflé és Girofla s három kötet kisebb-nagyobb elbeszélés. A regény rövid, nem is tölt be egy kötetet, meg kellett pótolni három kis novellával.

 

Ha jól emlékszünk, ez a Giroflé és Girofla az egyedüli nagyobb munkája Ambrus Zoltánnak, a mely a magyar vidék levegőjében játszik. Két leánytestvér, szinésznők, a czímszereplői s az ő szerelmi dolgaik adják meg ezuttal az írónak, hogy bemutassa rajtuk gazdag lélekrajzoló képességét.

 

A két főalak s a körülük sereglő mellékszereplők egyike - másika is példája az apró árnyalatokban megelevenített lélektani rajznak. A novellák, melyek a többi három új kötetet betöltik, azt az Ambrus Zoltánt mutatják be nekünk, a kit ismerünk s a kiben már vagy másfél évtized óta élő irodalmunk egyik díszét látjuk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98