Dtum
Login with Facebookk
1908 | Október

Az új szerb kereskedelemi szerződés életbeléptetése

A harmadfél esztendeig tartott szerződésen kívüli állapotban az új szerb autonóm-vámtarifa túlnagy tételeinek alkalmazása következtében ipari kivitelünk Szerbiába erős csökkenést szenvedett, sőt bizonyos czikkekben majdnem teljesen szünetelt.

Élénken illusztrálja ezt az, hogy míg a régi szerződési időszaknak utolsó esztendejében, 1905-ben, Magyarország kivitele Szerbiába 10.9 millió koronára rúgott, addig az első szerződésen kívüli esztendőben (bár ez év elején több hétig a régi szerződés provizórium alakjában még érvényben volt) ez a kivitel 8.1 millió koronára hanyatlott. A második szerződésen kívüli évben pedig, melyről egyébként végleges statisztikai adatok még nincsenek, kivitelünk még nagyobb mértékben hanyatlott.

A kivitel elmaradásával járó közvetetlen károsodáson felül kiviteli érdekeltségünknek tétlenül kellett nézni, hogy a német, olasz, franczia és angol versenytársak mint foglalják el lassankint Szerbiában azokat a piaczokat, melyek eddig kizárólag a mi kezünkben voltak.

Ennek a kereskedelmünket és iparunkat érzékenyes sujtó állapotnak vet véget az új szerződés, melyet ez évi márczius hónap 14-én a közös külügyminisztérium részéről Aehrental Alajos báró, Magyarország részéről Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter, Ausztria részéről Fiedler Ferencz dr. kereskedelemügyi miniszter írtak alá. 

Az uj szerződés egyrészt az által, hogy számunkra a legnagyobb kedvezményt biztosítja, részesévé tesz bennünket is mindamaz tarifális, vámkezelési és egyéb gazdasági kedvezéseknek, melyek más államoknak Szerbiával kötött szerződéseiben (szerb-német, szerb-olasz, szerb-franczia, szerb-svájczi, szerb-belga, szerb-török) biztosítva vannak, másrészt pedig kiviteli czikkeink egész sorozatára, melyek egyes idegen külső államokat egyáltalán nem, vagy csak csekély részben érdekelnek, még számos specziális kedvezést és tarifamérséklést nyujt. 

Az európaszerte uralkodó s az 1906. év elején életbelépett új szerződés komplexumokban különösen kiélesedett általános védelmi irányzat mellett súlyt kellett helyezni arra, hogy Szerbia nyers termékeinek behozatala Magyarországba, illetőleg Ausztriába (gabonaneműek, élőállatok, hús, szilva stb.) nyugati kivitelünk elé torlódott nehézségek okából lehetőleg korlátoztassék, illetve a mi az élőállatokat illeti, egészen meg is szüntessék, — a mi viszont a szerbeket természetesen arra indította, hogy kiviteli czikkeink vámjainak leszállítására irányuló törekvésekkel szemben a legmerevebb tartózkodás álláspontjára helyezkedjenek, attól a gondolattól vezérelve, hogy a saját nyerstermékeik kivitelének korlátozása fejében legalább a belföldi ipari termelés fokozásában és versenyképessé tételében találjanak kárpótlást. Ez ellentétes érdekek méltányos kiegyenlítése adja meg az új szerződés sajátos képét. 

Szerbia még jó ideig utalva lesz arra, hogy szükségletének javarészét a magyar és osztrák ipar és kereskedelem által fedezze, illetve a nagy vámokat áthárítsa az ottani fogyasztókra. Kivételt tesznek ez alól azok a czikkek, melyekben Szerbiának már ez idő szerint is jelentékenynek mondható termelése van, mint pl. a czukornál vagy a sörnél; ( a szerb autonóm vám a nyers czukorra 25 dinár, a finomítottra 40 dinár, mely az új szerződésben 20 és 30 dinárra mérsékeltetett, a hordó sör vámja 25 dinárról 10 dinárra szállíttatott le.) 

Magyarországnak fontos kiviteli czikke Szerbiába a bőr, melynek vámja körül hosszas és heves viták folytak, tekintve, hogy Szerbia saját termelését e czikkekben is védeni kivánta. Az eredmény a hazai érdekeltség kivánalmai szempontjából mindazonáltal kielégítőnek mondható, a mennyiben talpbőrre 66, talpbélés és mindennemű hulladékbőrre 30, fehér vagy sárga blankbőrre 75, feketére 70 dinár lett megállapítva, ismételten hangoztatva, hogy a tételekben az eddigi obrt adó is benfoglaltatik; a czipők vámja tekintet nélkül azok sulyára, természetesen szintén 100 kg-ként egységesen 270 dinár, közönséges faárukért 15-60 dinár, a finomabbaké 30-120 dinár, hajlított fabutoroké 25 dinár, csomagoló papirosé 5-7 dinár, nyomdapapirosé 11 dinár, rajzpapirosé 25 dinár, egyéb papirosé 14 dinár lesz. Kedvezőknek mondhatók a vasnál és egyes vasáruknál elért eredmények, a nyersvas vámmentesen lesz Szerbiába bevihető (eddig 0.50 vám), pléh 5 dinárt fog fizetni. 
Teljes szakítást jelent az új szerződés mezőgazdasági szempontból s a multban követett azzal a gyakorlattal, mely lehetővé tette, hogy a túlnyomóan mezőgazdasági termeléssel foglalkozó s a termékek kivitelében érdekelt államok a mi piaczainkon sokkal nagyobb kedvezményeket élveztek, mint hasonló termékekből saját kivitelünk a minket érdeklő kiviteli piaczokon. 

A Szerbiával most megkötött szerződésben kimagasló momentum gyanánt érvényre jut végre az az elv, melyért gazdasági érdekelteink évtizedek óta, a legujabb időkig azonban sikertelenül küzdöttek: mely szerint mezőgazdasági termelésünket nekünk is ugyanolyan mértékű vámvédelemben kell részesítenünk, mint a mily vámokkal óvják hasonló termelésünket a mi nyugati szomszédaink – főként pedig a német birodalom; úgy, hogy a kérdéses termékekből piaczainkra irányuló behozatal határainkon hasonló nagyságú védőgátakat találjon, mint a minőkkel ugyane czikkekből való saját kivitelünk ama külsőországok határain találkozik, a melyek piaczain a belföldi fogyasztás által igénybe nem vett termelési fölöslegünk értékesülést keresni kénytelen.

Hogy ez az elv a most megkötött első Balkán szerződésben a maga teljességében érvényesül, kitűnik a szerződésnek mezőgazdasági termelésünket érdeklő vámengedményeiből s az ezekkel kapcsolatos egyéb fontosabb rendelkezéseiből.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A földműmelésügyi államtitkár és kísérete A kompnál Vízhordó
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98