Dtum
Login with Facebookk
1908 | Szeptember

A MAGYAR VÁLOGATOTT FOOTBALL-CSAPATNAK az olympiádra való kiküldetése

A MAGYAR VÁLOGATOTT FOOTBALL-CSAPATNAK az olympiádra való kiküldetése immár teljes terjedelmében napirendre került. A MOB. football-osztálya behatóan foglalkozott e kérdéssel, s ez ügy állását az alábbi jegyzőkönyvi kivonat hűen adja vissza.


Kivonat a MOB. football-szakosztályának 1908. szeptember 1-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
Jelen voltak: Gerenday György dr., a MOB. alelnöke, Kárpáti Béla a football-szakosztály elnöke, Lauber Dezső a MOB. titkára, Malecki Román a szakosztály előadója, Steiner Hugó és Vida Henrik szakoszályi tagok.


A szakosztály tudomásul veszi a MOB. vezetőségének abbeli intézkedését, hogy a maga részéről mindent elkövetett, hogy egy magyar football-csapat az olympiai játékokra kiküldhető legyen. Ez ügyben a MOB. a m. kir. közoktatásügyi kormányhoz kérvényt intézett, melyben 14 játékoson kívül 3 szakférfiu kiküldetésére a MOB. által már megszavazott 1200 korona rendelkezésre áll. Ezen intézkedésnek eddigi eredménye az, hogy a kiküldetésekre ezideig összesen 2200 korona van kilátásba helyezve.


Tekintettel arra, hogy ezen összeg 17 ember kiküldetésére kevés, a MOB. elnöksége az ügy sikere érdekében további lépéseket is fog tenni, ezenkívül felkéri a Magyar Labdarugók Szövetségét, hogy a saját hatáskörében is keresse meg a kormányhatóságot a kiküldetésre szükséges pénzösszeg felemelése végett. E tárgyban küldöttség volna menesztendő a közoktatásügyi miniszter ő kegyelmességéhez, mely küldöttségben az ügy fontosságára való tekintettel a MOB. elnöksége is részt vesz.


Lauber Dezső a MOB. titkára jelenti, hogy ez évi augusztus hó 27-én benevezte a magyar reprezentatív csapatot az 1908-ban tartandó olympiai football tornára.


A MOB. football szakosztálya felkéri a Magyar Labdarugók Szövetségét, hogy a magyar válogatott csapatot állítsa össze és a szükséges tréningről gondoskodjék.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98