Hamisítók és hamisítványok

1909 | Augusztus

Vannak, kik elvitatják Paracelsustól, hogy ő mondotta ki először ezt a halhatatlan mondást: mundus vult decipi, ergo decipiatir: tetszik a világnak, ha megcsalják, - meg is csalják. Igazuk lehet. Mert a világnak oly ősi hajlandósága van a megcsalásra, s a hamisítás oly régóta ismert és felismert mesterség, hogy a mit Paracelsus oly lapidáris szavakba folglalt, okvetlenül elgondolták és kifejezték előtte mások is.

A hamisításnak divatja is van, mely mindig a kor igényeihez alkalmazkodik. Mostanában például az egyiptomi régiségek divatja járja s a hamisítók mindenképen rajta vannak, hogy megfelelhessenek a fokozott keresletnek. Ennél fogva hamisítanak még mumiákat is s meg van írva, hogy Nitokrisz királyné mumiáját a súlyának megfelelő aranyért adta el egy ügyes és szerencsés hamisító.

A műkedvelésnek ezt a legújabb divatját bámulatraméltó tehetséggel fordította hasznára az a Bourriant Péter nevű fiatal egyiptologus, kinek esetét sűrűn emlegették nemrég a párisi ujságok. Bourriant Orbán, ez ifjú ember atyja, híres egyiptologus volt és szegényen halt meg.

A fia örökölte tehetségét és tudományát s minthogy nem tudott megbékülni a szegénységgel, felhasználta a hieroglifák tudományában való avatottságát s bámulatosan ügyes, a legkiválóbb szakembereket is tévedésbe ejtő hamisítványok készítésére adta magát, eladva tízezer francon egy farnczia gyűjtőnek és a belga muzeumnak Nekho király, a Krisztus előtt hatszáz évvel élt fáraó két skarabeusát, melyekről csak jó sokára tünt ki, hogy hamisítványok.

A csalás e nemének az ó-korba nyúló története van s eléggé ismeretes, hogy Apuliában már a Krisztus születése előtti második században nagy sikerrel utánozták és hamisították a híres etruriai vázákat. Azóta roppant méreteket öltött a művészeti tárgyak, különösen pedig a műemlékek hamisítása, - némely ágában világraszóló iparrá fejlődött – különösen mióta az amerikai milliomosok teli marokkal szórják a pénzt a műkincsek beszerzésére.

Nincs is a világon sehol annyi hamisított festmény, szobor, műemlék felhalmozva, mint a pénzkirályok fénytől csillogó palotáiban. A hamisítás oly közveszedelemmé fejlődött, hogy vannak muzeumok, mint a nürnbergi, a livornói és a bécsi, melyek külön osztályt nyitottak a hamisítványok számára, így nyújtva módot a hamisítás különböző módszereinek tanulmányozására és – ellenörzésére.

A Híres hamisítások történetöknek jelentékeny irodalma van. Az újabbak közül sokan emlékezhetnek még Seitaphernes király tiarájának esetére. Ezt egy déloroszországi ötvös készítette csodálatraméltó művészettel és oly műért elemmel, hogy elsőrangú vevőt talált reá: a párisi Louvre muzeumát. Kapott érte körülbelül harmadfélszázezer frankot s óriási feltűnést keltett világszerte, midőn a csalás mégis köztudomásra jutott.

Híresek voltuk annak a Schapira nevű jeruzsálemi csalónak a hamisítványai, ki a hetvenes évek elején ügyesen fordította hasznára azt a nagy feltűnést melyet Masa moabita király szobrának fölfedezése keltett a tudományos világban. Schapira ennek következtében moabita régiségek gyártására vetette magát, oly szerencsével, hogy egész gyűjteményt helyezett el belőle a berlini porosz muzeumban.

Ez a Schapira egyébként univerzális tehetség volt a hamisítás terén és sikerült csalásainak rekordját érte el, midőn — talán harmincz évvel ezelőtt — roppant áron eladta a Bibliának egy „eredeti” töredékét a londoni British Muzeumnak. A kutyabőr, melyre a hamis bibliaszöveget irta, egy Jeruzsálemben őrzött ősrégi irásféléről volt levágva.

Nem is jöttek volna reá egyhamar a csalásra, ha Schapira ott nem felejti a kutyabőrön azokat a vonalzóval húzott halovány vonalakat, melyek a valóban régi irás sorai alól nyúltak ki a margóra, melyre Schapira a maga bibliaszövegét hamisította.

A szent könyvek hamisítása régi hálás tere az ügyes és a szentírás meg a bibliai régiségek tudományában otthonos csalóknak. Hamisítványoknak tekinti a katholikus egyház egy részét az úgynevezett apokrif könyveknek is, melyek az új szövetségi kánon lezárása után kerültek forgalomba.

Legújabban sokat olvastunk és hallottunk Józsué egyik ujonnan felfedezett, a próféta könyveinek eddig ismert alakjától sok tekintetben eltérő könyvének felfedezéséről. A szerencsés fölfedező, dr. Gaster Mózes, az angolországi spanyol és portugál zsidók főrabbija, a mult év nyarán tette közzé, hogy Nabulusban, Szamariában, meglelte Józsué könyvének egy körülbelül 2100 éves, tehát Krisztus születése előtt kétszáz évvel héber nyelven, szamariai írásjegyekkel lemásolt kéziratát.

A kéziratot dr. Gaster némi ajándék (míneha) ellenében meg is szerezte magának Jakubtól, szamariabeliek főpapjától a mult esztendőben, midőn a Szentföldön járt. Józsué könyvének eddig csak arab verziói voltak ismeretesek, ennél fogva érthető a feltűnés, melyet az ősi héber másolat felfedezése keltett az egész világon.

Fokozta a felfedezés érdekességét az is, hogy a szamariai kézirat tartalom tekintetében itt-ott eltér az eddig ismert eredetitől A többi közt másképp írja le, mint az, Jeriko falainak leomlását, új alapot teremt a zsidóknak a világ teremtésével kezdődő időszámításának és a világ teremtésétől számítandó 2794-ik évben pontosan megállapítja Mózes halálának évét.

Dr. Gastner felfedezésének hitelességéről és értékéről még nem zárták le az aktákat, noha Harnack, a bibliai tudománynak világszerte elismert német szakembere, hamisítványnak nyilvánította Józsné ez új könyvét, bár minden esetre érdekes és ősrégi hamisítványnak.

Különösen nagy divatja van most a képhamisításnak s egy Münchenben nemrég lezajlott per éles világosságot vetett ez iparág roppant föllendülésére. A hamisítók bámulatos sikerrel utánozták Böcklin, Lenbach és más újabbkori mesterek müveit.

De a képhamisítás és különösen a régi mesterek hamisításának legnevezetesebb titkos műhelyei mégis Parisban, Londonban, Brüsszelben, Rómában, Firenzében, Nápolyban, Szmirnában és Teheránban, vevői pedig főképen Amerikában vannak.

A képhamisítók is a műkedvelés divatjához szoktak alkalmazkodni. Ha Botticelli divatja járja, Botticelli-képeket gyártanak, ha a perzsa miniatűr képeknek van nagyobb kereslete, akkor perzsa miniatűröket.

A Metropolitan-muzeum igazgatója nemrégiben megállapította, hogy Corotnak, a mult századbeli híres franczia tájképfestőnek nem kevesebb,mint tizenháromezer műve van az amerikai gyűjtők palotáiban, holott kétségtelen, hogy Corot összesen harmadfélszáz nagyobb képet alkotott.

Hozzá Corot hiteles képeinek legnagyobb részét európai múzeumokban őrzik. Azoknak a képeknek, melyek mint Corot müvei kerültek forgalomba, eléggé jelentékeny részét egy Trouillebert nevű párisi festő gyártotta, egyébként kiváló mestere az ecsetnek, ki mint „Corot-festő” jelentékeny vagyont gyűjtött s különösen az „ezüstszürke” Corot-képek festésében tűnt ki.

Nemrég jegyezték fel a következő esetet, mely felvilágosítással szolgál arról, mily ügyesen kieszelt utakon és módokon szoktak túladni a műhamisításokon. Egy párisi műkereskedő négy hamisított németalföldi festménynyel New-Yorkba érkezett. Mielőtt óczeánjáró útjára kelt volna, egy üzletbarátjával ilyenformájú levelet íratott a new-yorki vámhivatalnak:

„Csalás készül. Ezen meg ezen a hajón egy úri ember fog megérkezni Rembrandt négy eredeti festményével, melyeknek a képek jobb sarkán levő névjegyzését könnyű lakkréteggel takarta el."

A kereskedő megérkezik, de a vámhivatalnokok egy szakértővel készülten várják s „leleplezik”. A ládát, melyben a képek vannak, felbontják, a szakértő lekaparja a lakkot az egyik festmény jobb sarkáról s lassankint előtűnik Rembrandt neve. A kereskedő zavarba jön, hebegve mentegetődzik s végre jajveszékelve megfizeti a harminczezer dollár vámot, mert Amerikában óriásilag megvámolják a bevitt műtárgyakat.

Nem mulik el egy hét, s a párisi műkereskedő eladja ötnegyed millió dollárért a négy hamisított Rembrandt-képet. Még a vámhivatal is hiteles bizonylatot adott valódiságukról...