Dtum
Login with Facebookk
1909 | Augusztus

A horvát miniszter a helyzetről

Josipovich Géza horvát miniszter egy ujságiró előtt kimerítően nyilatkozott Horvátországnak Magyarországhoz való viszonyáról és az utóbbi időben támadt konfliktusról.
A miniszter szerint a konfliktus okai nem az 1868-ban kötött kiegyezésben rejlenek, hanem sokkal mélyebben fekvő indító okai vannak. Mikor arról volt szó, hogy az államvasutak nyelvét véglegesen megállapítsák, a horvátok arra törekedtek, hogy ezt a kérdést ne rendeleti úton, hanem törvényben szabályozzák. A szolgálati pragmatika már a fele utat megtette ezen törekvés felé. Minden alkalmazottnak Horvát-Szlavonországban tudnia kell a horvát nyelvet.

 

Ezzel azonban a horvát-szerb koaliczió nem elégedett meg s azért ellenzékbe kellett mennie. A jelenlegi bán a horvát álláspont előnyére még tovább megy, mert a bánhelyettes legutóbb azt hirdette, hogy a horvát követeléseket egész terjedelmükben teljesíteni kell. Én a nyelvkérdést az államvasutaknál a megélhetés kérdésének tekintem, ha a bán előáll azzal a követeléssel, hogy az állások betöltésénél elsősorban a horvátokra kell tekintettel lenni, akkor remélem, hogy a válságot hamarosan sikerül megoldani.


Meg kell azonban jegyezni, hogy a függetlenségi párt nyiltan soha sem fog beleegyezni a bán azon követelésébe, hogy Horvátországban az alsóbb hivatalnokoktól ne követeljék a magyar nyelv tudását, de meg vagyok győződve, hogy a függetlenségi párt, illetve a magyar többség hallgatagon, a béke érdekében bele fog egyezni, csak hogy Horvátországban végre rendezett viszonyok legyenek. A vasuti kérdés a horvátokra nézve csak a megélhetés kérdése és ha az alkalmazottaknak legnagyobb részét, természetesen azzal a feltétellel, hogy a magyar nyelvben jártasak legyenek.

 

A vasuti kérdés a horvátokra nézve csak a megélhetés kérdése és ha az alkalmazottaknak legnagyobb részét, természetesen azzal a feltétellel, hogy a magyar nyelvben jártasak legyenek, horvátokkal helyettesítik, akkor ezzel a megoldással mindenki meg lehet elégedve. Mert az állások betöltésénél az intelligencziára kell a fősulyt helyezni, vagyis a kik magyarul tudnak, vagy legalább is kötelezik magukat a magyar nyelv megtanulására. Ily módon azután hamarosan lehetséges lesz az összes állásokat horvátokkal betölteni.


Bármennyit kiabál s jajgat is a horvát sajtó a magyar nyelvnek Horvátországban való állítólagos terjeszkedése miatt, megállapítható, hogy az utóbbi években sokkal kevésbbé beszéltek Horvátországban magyar nyelven, mint azelőtt. Sőt még arra is kerülhetne a sor, hogy alkalmas és a magyar nyelvben jártas személy hiányában bánná és horvát miniszterré is magyar alattvalót neveznének ki. Mert sehol sincsen megirva az, hogy a bánnak vagy a horvát miniszternek horvátnak kell lennie. Ez csak szokásjog, melyet azok a horvátok teremtettek, a kik önként tanulták meg a magyar nyelvet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98