Dtum
Login with Facebookk
1909 | Augusztus

A Fővárosi Kerékpár-Egylet nemzetközi versenye.

A magyarok győzelme az osztrákok és csehek felett.
Püspöky Sándor és Vass Antal a match győztesei.


Lélekemelő esemény színhelye volt folyó hó 8-án a millenáris-versenypálya. E napon rendezte a Fővárosi Kerékpár-Kör jubileumi versenyét, mely kiváló sportsikerrel végződött s a magyar versenyzők határozott fölényének élénk bizonysága volt.

 

A verseny nemzetközi jellegét Puhrer János és Minetti József bécsi bajnokok és Krátky József és Sedlacsek Venczel prágai bajnokok jelenléte adta meg. Jóleső érzéssel konstatáljuk, hogy versenyzőink mindegyike oly kiváló formát mutatott s oly lelkesedéssel dolgozott a magyar dicsőség megvédésében, hogy a külföldiek törekvése az önfeláldozó munkájukon teljes kudarczot vallott, nem voltak képesek a verseny egyik számában sem felettük győzelmet aratni s meg kell elégedniök azzal, hogy az egyes versenyekben helyre jutottak.


Püspöky Sándor és Vass Antal, mint akik a versenyt a szomszédokkal felvették, emberfeletti munkát végeztek, midőn a győzelmet kivívták, de győzelmük kettős, mert nemcsak ellenfeleik tiszteletét érdemelték ki, hanem érdemessé tették magukat közönségünk, versenyzőink és kerékpáros egyleteink elismerésére.


A magyarok egy pont előnyt szerezve, győztek az osztrák-magyar matchben az idegenek felett s így dicsőséggel került ki a magyar zászló a küzdelemből. Leírhatatlan volt a közönség lelkesedése. A tribünökről az állóhelyekről a pályára tódult a közönség s mindenki boldognak érezte magát, hogy a versenyzők egyikét vagy gépjeiket megfoghatja. A magyarokat felemelve, „éljen, hurrá Püspöky, hurrá Vass” felkiáltásokkal vitték ki a győzteseket a pályáról.


Püspökyről ujat nem mondhatunk, nem mondhatunk többet, minthogy felülmulta önmagát. Vass Antal remek helyezkedése, elővigyázata, nyugodtsága, határozott menése csodálatra méltó. Nem nyilatkozhatunk róla másként, minthogy azt mondhatjuk, hogy ő a jövő embere! Ha így fejlődik, jövőre felette fog állni minden versenyzőnknek s a külföld előtt is fényesen fogja helyét megállani.


A selejtezőben Gröger Károly a Rákosszentmihályi KE. tagja fényesen győzött; a juniorversenyben Novák Imre VKK. verte meg ellenfeleit, a turamotorversenyt Jónás István VKK. nyerte. a pályamotorversenyben Simó Sándor MKSz. lett. A térerőnyversenyt Bienenfeld Manó VKK nyerte s a 20 km-es párosversenyben Lőwy – Giller pár győzött fényes küzdelem után.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Löwy Arthur az FKE tagja Müller István (Csillag KK.) a zirci távverseny győztese Kiss Sándor (Condor Kerékpár Kör) kerékpárversenyző
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98