Dtum
Login with Facebookk
1909 | December

Síravatás

Hatalmas, magas, fejedelmi pompájú márványpalota, a mely úgy emelkedik ki a halottak városának csöndes hajlékai közül, mint egy székesegyház: ez immáron Kossuth Lajos sírja. Oly nagyszerű, oly uralkodó, hogy már messziről hirdeti, mindenkinek megmondja; itt lakik a nemzet halottjainak királya, a ki azért király, mert a halhatatlanság koronáját viseli.

 

Koporsóban feküdvén is élőbb minden élőnél, mert a kik élnek, halandók, ő pedig örökéletű. Az élet nem örli, a halál nem fogja, csak az idő múlik el mellőle, de ő el nem múlik az időben. Ha földsírja elomlik, állítanak neki másikat, szebbet kőből, ha a kő majd egykoron elporladna, építenek még másikat, még szebbet vasból vagy aranyból, mert nincs anyag és nincs ékesség, a mely a koporsónak és a nemzetnek, mely őrzi, drága lenne, a mit a magyar szív a legkedvesebb halottjától és legdicsőségesebb halhatatlanjától sajnálna.


Hogy hazajött a koporsója és gyászba öltözött, síró szemű magyarok százezrei köszöntötték. Először letettük a földbe. Csak ideiglenesen. Nem ő miatta. Koporsója ott is magyar földben volt, tehát neki kedvesebb helyen, mintha Sirász legszebb rózsáival ágyazták volna körül. Magunk miatt emeltük ki onnan.

 

Mert az értésünk nem akart megbékülni vele, hogy az ő sirja egyszerűen csak sír legyen a többi sírok között és a szemünk nem tudta megszokni, hogy Kossuth Lajos koporsóját keresve lefelé tekintsen és ne a magasságba emelkedjék föl hozzá.


Nemzete tehát mauzoleumot épített neki, templomot, a melynek az Ő koporsója legyen  a főoltárja. Kikerestük a legjobb művészeket, a kik e templom formáját kigondolják, megterveljék és vettük a legszebb anyagot, a melyből megépítsék. Az volt meg hozzá a leghamarább, a legkönnyebben és a legbőségesebben, a mi rendesen a leglassabban, legnehezebben és legvékonyabban terem: a pénz.

 

Soha oly gazdagnak nem látszott ez a nemzet, mint a mikor Kossuth Lajosnak, nevének, emlékének, halhatatlan dicsőségének kellett áldoznia. Egy folyam indult meg aranyból, ezüstből. Könynyen adott a dús és boldogan a szegény is. A kinek máskor nem volt kenyérre való fillérje, most volt márványra és bronzra garasa.


A czél gazdaggá, fényüzővé tette az inségest, adakozóvá a koldust. És ezt a kincshordó folyamot nem megindítani volt nehéz, hanem megállítani. Még ma is áradna, hömpölyögne, ha gátat nem emel neki az: elég.


Most már áll a ragyogó templom, áll és fölszenteltetett. Benne Kossuth Lajos koporsója és azoknak koporsói, a kik övéi közül már megtértek hozzá az örökkévalóságba. Házuk a temetőben van, de azért nem sir, lakói koporsóban vonultak belé, de bevonulásuk azért nem volt temetés.

 

Hideg télben költöztek, de útjukat több virág szegte, mint a mennyit a leggazdagabb tavasz teremhet A halottak birodalmában laknak, de nincs ez ország földjén élőbb, jártabb, forgalmasabb hely, mint az ő portájuk. 

 

A fölavatás ünnepén ott ünnepelt az egész nemzet, az egész ország, a nem hivatalos és a hivatalos, ott küldöttjei a szép idegen ország viruló városának, mely büszke rá, hogy otthonának választotta ki a hontalan és ott hódoltattak Kossuth Lajos emlékének, szellemének a magyar király bizalmának viselői, törvény és alkotmány szerint első első tanácsosai és az ő sorukban a halhatatlan halott eszméinek örököse, elveinek hirdetője, törekvéseinek vezére a Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferencz.


A kit egykoron elüldöztek, számkivetetetté tettek, a kit magasztalni egykoron veszedelem volt, de megtagadni jövedelmező bölcsesség: immáron emlékének és szellemének áldozni, hódolni eljöhetett mindenki, mert Kossuth Lajos urrá lett minden erőszakon, félreértésen és meg nem értésen. A halott diadalmaskodott nemcsak a halálon, hanem az élőkön is: erősebb, hatalmasabb, beszédesebb, vonzóbb, sugárzóbb, hódítóbb, mint volt valaha.


Elfoglalta márvány rezidencziáját, hogy ott lakjék örökkön-örökké a fényes boltívek alatt, a honnan soha se távozik el az élet. Mert mindig fölkeresik, mindig jönnek hozzá zarándokoló magyarok hódolván neki imádsággal és virággal, tanácsot kérve szelleme ihletésétől és fizetvén neki azzal a szent fogadalommal, hogy lelkét a lelkünkbe veszik és önön lelküknél is jobban szeretik, a mint ő magánál ezerszerte jobban szeretett: a hazát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98