Dtum
Login with Facebookk
1909 | Február

A balkáni események

Bulgária mozgósítása, meylről már a múlt alkalommal megemlékeztünk, nagy feltűnést keltett úgy Törökországban, mint a diplomácziai körökben. Bulgária ugyan újabban nem tett újabb katonai intézkedéseket, minthogy újabb lépését Törökország magatartásától teszi függővé. A feszültség mind a mellett tovább tart, minthogy ez intézkedéseknek a portakörök részéről történt fogadásáról és a porta magatartásáról eddig semmiféle jelentések nem érkeztek. Megtörtént határösszeütközésekről szóló különböző hiresztelések alaptalanok, szintugy a bolgár diáklégió alakulásáról szóló hírek is. A hadügyminisztérium parancsot adott, hogy a határon mindennemű kihivást kerüljenek, török részről jövő esetleges támadásokkal azonban erélyesen szálljanak szembe.


A bolgár mozgolódás állítólag onnan támadt, hogy a bolgár kormány sokalja a török által követelt pénzbeli kárpótlást, a török viszont ahhoz köti magát, hogy ha Bulgária nem tudja az egész kártéritést pénzben megfizetni, akkor területi kárpótlást kell adnia. Bulgária ily körülmények között sürgősen mozgósított, hogy a Bestebe-vidéket, a melyre sejtelme szerint a törökök szemet vetettek, minden eshetőséggel szemben meg tudja tartani birtokában. Mindenesetre a hatalmakra hárul az a feladat, hogy a bolgár-török viszony elmérgesedésének utját állják. A törökök azt hangoztatják, hogy ha Bulgária erejét meghaladja a kártérítési kötelezettség, Európának kell pénzügyileg megsegítenie. A porta ezzel az álláspontjával egyenesen a hatalmak elé utalja a kérdés megoldását.


A hatalmak minden befolyásukat latba vetik, hogy a bolgár-török viszony elfajulását megakadályozzák s elnyomják a fegyverkezést. Az eljárás alapjául Oroszország körjegyzéke szolgál, a mely kizártnak nyilvánítja Törökország területgyarapodását Bulgária kárára. Oroszország körjegyzékéhez már az osztrák és magyar külügyminisztérium is hozzájárult.
A míg a hatalmak a béke érdekében buzgólkodnak, addig a hadikészülődés még egyre tart a Balkánon. Legutóbb Szalonikiből jött az a hír, hogy a török hadügyminiszter hat ágyuüteget rendelt a bolgár határra. A bolgár kormány viszont kijelentette, hogy a hübérmegváltás fejében hajlandó nyolczvankét millió frankot fizetni a portának, ennél több fizetséget azonban semmi szín alatt sem vállalhat. Bulgáriának ez a nyilatkozata ultimátumszerűen hat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98