Dtum
Login with Facebookk
4
VEZÉRCIKK
Képek a MAC. nemzetközi atlétikai versenyéről
Ritkán lát, még döntő fontosságu labdarugómérkőzés alkalmából is, a margitszigeti pálya oly nagy közönséget, mint amilyen vasárnap elözönlötte. A főváros sportszerető közönsége teljes számban megjelent s mellettük ott láttuk a Henrik herczeg turaut résztvevőinek egy részét is......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Major Tibor
Az I. világháborút követően, miután rendeződtek a nemzetközi viszonyok és...
Ki gondolná, hogy a labdajátékok közül a labdarúgás mellett a legnagyobb múltra...
A századelő „all round” sportolói

A...
A Pannónia nyolcasa, mely a bécsi regattán a Harrach-díjat megnyerte
Előkelő közönség előtt, kitűnő rendezés mellett a legteljesebb siker jegyében folyt le a vasárnapi nagy evezősverseny a Margitsziget pesti Dunaágban. A versenyek ezuttal valóban nemzetköziek voltak és az éveken...
A Henrik herceg túraút berlini startja
Korán akartunk a startnál lenni s azért Fiat-kocsink már 4 órakor hagyta el a garázst s félötkor már a Tempelhofi mező vámházikójához érkeztünk, ahol már ott találtuk Henrik herceget, aki néhány pillanatig beszélgetett...
Kép a Henrik porosz herczeg autómobil túraútról.
Szerencsésen bevégeztük a tátrai turát, amely korántsem volt olyan borzasztó, amint hittük. A galiciai utak ugyan a sok bukkanó miatt veszedelmesek, de a rettegett éles kavicsolást csak szórványosan láttuk. A Tátrában...
Henrik porosz herceg  magyar földre lép a róla elnevezett  autómobil túraút alkalmából
Zászlók, virágok, ujjongó néptömeg, szépséges magyar hölgyek üdvözlő pillantással jellemezték a Prinz Heinrich Fahrt első magyar utszakaszát. Budapesten az ünnepségek egész sorozata várta a vendégeket, kiknek kocsijai...
A fővezetőség kocsija
A budapesti start késői órája igen kellemes volt mindnyájunkra nézve, akiket az út fáradalmaitól nem engedett kipihenni a magyar vendégszeretet. Henrik Herceg itt is, mint első, reggel nyolc órakor hagyta el a magyar...
Kárpáti Béla. a MLSz. elnöke
A FIFA. idei kongresszsa a MLSz. meghívására Budapesten folyt le. A világ sportüző nemzetei csaknem kivétel nélkül képviseltették magukat, így 15 állam, 18 kiküldöttel vett részt a pünkösdi kongresszuson. A vendéglátó...
A stockholmi olimpia játékok plakátja
A nemzetközi olimpiai bizottság ülését ez évben Berlinben tartotta meg. Magyarországot ezen ülésén gróf Andrássy Géza v.b.t.t. és Muzsa Gyula orsz. képv. a MOB. elnökei képviselték. Muzsa Gyulát a Nemzetközi Olimpiai...
Korvin főhadnagy motorcsónakjának bemutatása Budapesten.
Korvin József főhadnagy nagy motorja, a „Ricochet”, vevőre talált hétfőn Andrássy Gyula gróf belügyminiszter személyében. Andrássy Gyula gróf a gyorsjáratu motort, amelynek kezelése igen egyszerű, tiszamenti...
Cikk-ajánló
BRÜLL ALFRÉD GYŐZELME A MONACOI MOTORCSÓNAK-VERSENYBEN. BRÜLL ALFRÉD GYŐZELME A MONACOI MOTORCSÓNAK-VERSENYBEN.
Őszinte örömmel regisztráljuk a Monacoból érkezett távirati hírt,...
A Magyar Atletikai Club nemzetközi atletikai viadala A Magyar Atletikai Club nemzetközi atletikai viadala
Tagadhatatlan, összes egyleteink közül a legtöbb érdemet a MAC....
A Semmeringi hegyi verseny A Semmeringi hegyi verseny
A kontinensek kétségkívül legnevezetesebb hegyi-versenye, a...
EVEZÉS ÜGYE AZ OLYMPIÁDON. EVEZÉS ÜGYE AZ OLYMPIÁDON.
Amily örömmel jeleztük, hogy a pénztügyminiszter ő exellenciája...
A HENRIK HERCEG TÚRAÚT MAGYARORSZÁGON. A HENRIK HERCEG TÚRAÚT MAGYARORSZÁGON.
A mult hét munkássága dr. Delmár Tivadar négynapos tátrai...
Magyar evezős nyolcas az olympiádon. Magyar evezős nyolcas az olympiádon.
Gróf Andrássy Géza vezetése alatt küldöttség tisztelgett a kormány...
Megkezdődött a football bajnokság Megkezdődött a football bajnokság
Az elmult vasárnapon immár megkezdődtek az első- és másodosztályu...
A New-York – Párisi automobilverseny. A New-York – Párisi automobilverseny.
Mai képünk a világkörüli automobilverseny new-yorki startját mutatja,...
A londoni olimpiai eredmények összegzése A londoni olimpiai eredmények összegzése
Ez a betűhalmaz és ez a számsor a maga statisztikai szárazságában és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98