


Szemenyei Márta
2010|05|30
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
2010|05|30
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...

Tudjuk, hogy ha egy elektromágneses sarkai előtt egy vékony vaslemezt helyezünk el, az elektromágnes annál erősebben vonzza magához, minél erősebb az áthaladó áram. Ha tehát az áram ereje változik, ugyancsak változás...

A szomszédos Ausztriában nagy az öröm: van már kormányozható léghajójuk. A léghajó a Rener-fivérek, Anatol és Ferencz tulajdona, a kik különben artisták és ezzel is mintegy lefőzték az osztrák tudományos köröket,...

Eddigelé a vizi járómüveket az utóbbi évtizedek óta akként készitették, hogy az ugynevezett propellercsavarok a vizi jármű oldalán vagy alján, vagy a csucs részén vannak elhelyezve, de mindenesetre ugy, hogy a csavarok...

A tengeri közlekedés biztonsága szempontjából hihetetlenül fontos szerepet játszanak a világítótornyok és a fényszórókészülékek. Több idevonatkozó közleményben mutattunk rá ennek a körülménynek a fontosságára.
Most...

A mult héten két magyar orvos lett a hivatásának áldozata.
Az egyik dr. Elfer Aladár, kolozsvári orvos, Purjesz egyetemi orvosprofesszor első tanársegéde, a ki már régen foglalkozik a tifuszbaczillusok vizsgálatával....

Egy hatalmas párisi részvénytársaság nemrégen bérbevette az uj-kaledóniai érczébányákat, hogy onnan óriási mennyiségű nikkelt bányásszon ki és szállitson Európába. Ez a társaság érdekes módon rendezkedett be a czélból,...

Tudomány-technika


„Ám higyjék egyes szomszédaink, hogy az ő jövőjük a tengeren...
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika


A fényképező sokszor megakad azon, hogy nem bir gépe elé kapni valami...
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika