Dtum
Login with Facebookk
1909 | November

Ferber kapitány kisérletei

Mint ismeretes, Ferber franczia kapitány, a neves aviatikus, a ki Lefebre-rel együtt oly gyakran szállott fel repülőgépével a levegőbe és arra törekedett, hogy a rheimsi versenyekből győztesként kerüljön ki, szerencsétlenül járt. Repülőgépével váratlan motorromlás következtében lebukott a magasból és holtan terült el gépe alatt a földön.

Ez a neves aviatikus hosszu ideig tanulmányozta az ugynevezett légcsavarok hatását és ismételten kisérletezett, hogy a légcsavarok müködését tökéletesitse s egyuttal az egyenletes felemelkedés törvényét megállapitsa. Most halála után kétszerte érdekesek ezek a kisérletek. Ferber a kisérleteit egy négykerekü jármüvel folytatta, a mint az képünkön látható.

Ez az egyszerű jármű elől egy teljesen precziz motorral volt felszerelve, a mely össze volt kapcsolva a megfelelő légcsavarokkal. A légcsavarok sajátságos alakja és elhelyezése a képünkön látható. Ezzel a kerekes jármüvel igyekezett Ferber kipróbálni azt, hogy a légcsavarok nagyobb akadály nélkül hány fordulatot tehetnek perczenkint. Azt is tanulmányozta, hogy minő felülete és fekvése kell hogy legyen a légcsavaroknak, hogy a gyors forgás közben belefurakodjanak a légtömegbe s ez által a szerkezetet – értvén ez alatt a repülőgépet – a magasba emeljék.

Ferber ugy találta, hogy leghelyesebb, ha a légcsavarok, a melyek amugy is elhajlitott felületüek, bizonyos ferde sikban helyeztetnek el, mert ekként sokkal könnyebben furakodhatnak a légtömegbe s az emelkedés is sokkal könnyebben és biztosabban történik. Ferber ezeket a kisérleteket egy kilencz lóerőre berendezett motorral folytatta éveken keresztül; tapasztalatait pontosan feljegyezte és ezek alapján készitette el a repülőgépét, a melylyel több sikerült felszállást végzett.

Ferbert ugy ismerték, mint a legképzettebb aviatikust, a ki – sajnos – áldozatul esett annak a véletlen esélynek, a melynek kiszámitására az ember elme képtelen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Folyékony tüzelőanyagok Folyékony tüzelőanyagok
A folyékony tüzelőanyagokat (ásványiolaj, nyersolaj, benzin,...
A tisza-eszlári pör fővádlottjának halála A tisza-eszlári pör fővádlottjának halála
A tisza-eszlári pör egyik váldottja, Scharf József volt templomszolga...
Közös tréning Közös tréning
Az ESC mint már közöltük, ifjúsági kezdő mezei versenyét a MAC...
Apróságok
Legkiválóbb festőnk egyikét, Szőnyi Istvánt, mint részvéttel...
Az uj „frankklisék” is Szendey László utján jutottak a franciák kezére Az uj „frankklisék” is Szendey László utján jutottak a...
Más helyen megirtuk, mi a rendőrség és a franciák véleménye arról a...
Zola és Paul Marguerite után George Demartialról is letépik a becsületrendet Franciaországban, mert előbb bélyegezte meg a háborut, mint a Kellogg-paktum Zola és Paul Marguerite után George Demartialról is letépik a...
Csakugyan, maholnap maga az ördög se ismeri ki magát ezzel a mi...
Tildy Zoltán debreceni beszéde Tildy Zoltán debreceni beszéde
Vasárnap Polgári Kisgazdapárt néven ujjáalakult a független...
Magyarok a lengyelek emlékünnepén Magyarok a lengyelek emlékünnepén
Jagelló Ulászló lengyel királynak, a grunewaldi ütközet győztesének,...
Színházi bemutatók Színházi bemutatók
Az idei évadban kilenc budapesti színházban fognak színdarabokat...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98