Dtum
Login with Facebookk
1910 | Május

Mohora, Mikszáthfalva és a szarvas

(Képmagyarázó szöveg a szerkesztőhöz.)

Kedves barátom!


Te, a mint látom, egy egész Mikszáth-számot akarsz hozni megint s felfedni olvasóim előtt horpácsi „grund”-omat, mint valami Dzierdzon-köpűt. s aztán egy kicsit humorossá tenni a gazdálkodásomat. Ez a ti tendencziátok, a feleségemé is. Mintha csak azt zúgnák folyton a fülembe: „Vissza az íróasztalhoz !”


Hiszen az igaz, nem valami jól megy a gazdaság. De hát kinek megy jól? Hiszen mindenki nyög és szidja a mostoha időjárást, a rosz közigazgatást, a drága napszámot és várja az esőt a maga izlése szerint. Hát én mért ne várhassam? Furcsa. Csak tőlem irigylitek? Egyiktek kiszámítja, hogy a lovaim tartása annyi és annyi forintba kerül s mint-hogy e lovak nem visznek négyszernél többször évenkint, ezért az összegért fehérruhás lányok által vontatott hintón járhatnék így nyaranta.


Aztán a „grund”-ot magát is rosz hirbe hozzátok. A minap is nálam volt Gajdács Pál barátom, a ki a zsíros Alföldön, Tótkomlóson pap, mutogatom neki nagy büszkén a birtokot, elmondván róla, hogy ezek voltakép a földdé vált könyveim, mert egyetlen krajczár sincs a vételárukban, a mi újságírói vagy más keresményből származnék.- Úgy bizony, Pál úr, ezeket a földeket mindösszekörmöltem, a mi szegényen irodalmi viszonyaink dáczára. Mit szólsz hozzájuk ? Csinos birtok, ugy-e ?


- Jó szalonna-sütő hely, - felelte kitérőleg.
Bosszantott a fumigativ hang, az alföldi embernek ez a dölyfe s bizonyos lehangoltsággal vezettem tovább a fekete, porhanyós berki földekre. Egy földhasítékban, mely olyannak látszik, mint egy zöldre mázolt teknő, hirtelen felkiáltott:


- Ohó, ez ám az igazi szalonna-sütő hely. Aha! Kezd már olvadni. Boltomba vagy már! No, majd mutatok én különbet is.


Vittem aztán egyik szép helyről a másikra, erdőszélre, széles fasorok között, a kanyargó fehér gyalogúton a himes rétekre, a hol egy szomorú öreg kőrisfa alatt friss üde forrás bugyogott föl, apró tócsák támadtak a szétfolyó vizétől, köröskörül karcsú vízililiomokkal meghintve.
- Ez a szép, Palkó!
Gajdács elgondolkozott.
- Hm. Csakugyan. Mondasz valamit. A legfölségesebb szalonna-sütő hely, melyet valaha láttam.


Az ajkaimba haraptam. Ezer ördög! Ezzel a Palival nem lehet boldogulni. Ez az egész világot csak két részre osztályozza; a jó szalonna-sütő helyekre és a nem jó szalonna-sütő helyekre.


Hanem hát ez is szempont. Az emberek végre különfélék és tele vannak egyéni tulajdonságokkal és bogarakkal. Kenedi Géza barátom egy ócska kocsit vett meg évek előtt valakitől, mikor még falusi úr volt. Üzbégen. A kocsit elvitette a falujába, szerzett hozzá egy-két bögre festéket s összes ismerőseit összehívta egy napon Üzbégre a kocsi festéshez.

 

A vendégek többnyire kimentették magukat s ő felette csodálkozott, hogyan akadhat ember, a ki egy ilyen kapitális élvezet alól képes magát apró okokból kivonni? Hát mi történt az emberiséggel, elfásult, végkép megsavanyodott, hogy már nem képes mulatni? Pedig iszen világosan oda volt írva a meghívókra: „A ki akar maga is festhet egyes részleteken.”


Ne tettesd magad, tisztelt barátom, látlak belülről. Te engem csak kinevetsz, mint gazdát. Szinte kirí a szavaidból, ha velem beszélsz, a titkos gondolat: „Hát kellett ez neked, te bolond.”


Pedig látod, ez nem így van, mert én már mindjárt az elején bizonyos filozófiai rendszerre építettem fel falusi életemet, bár még akkor nem voltam philozophiae doktor. Vagy talán épen azért. Mert még akkor nem tudtam mi mindenem hiányzik ahhoz, hogy okos embernek tartsatok. Azóta a jubileum sok mindenféle tisztséget, tudományi fokozatot hozott.

 

Ha meggondolom, mi voltam én még egy év előtt — csak mikroszkópon vagyok hajlandó a múltamba benézni. Denique, bizonyos filozófiával indultam meg a „grund”-on, mely mérsékli az úgynevezett falusi boszúságokat s muskátlivá változtatja a csalánt. Érdekes, ugy-e? Azt mondanám, találjátok ki a titkomat. De nem jönnétek rá soha.


Hát inkább megmondom őszintén. A „grund” -nak csak a fele az enyém, a ki a novellákat megálmodtam s megírtam, a másik fele a múzsámé, a ki nem égi asszony (asszonyban csak az kell, a ki a harisnyámat is bestoppolja ), hanem a feleségem. Minélfogva ö fogadja Horpácsra a női cselédséget.

 

Minthogy pedig ő épen olyan rajongva szereti a maga szülőfaluját, Mohorát, mint én az enyimet, a ki majdnem szinte feleségem (mert immár ő is a nevemet viseli ), mindenikünk a maga szülőfalujából fogadja a cselédségét.
A helyzet most aztán úgy alakul ki, hogy az én kocsisom, a ki Mikszáthfalváról való, ekképen okoskodik:


- Én az úr embere vagyok. Engem az úr szeret. Én tehát többet megengedhetek magamnak. Hiszen mégis csak az úr a fő a háznál, vagy mi.
Ellenben szakasztott így gondolkoznak a nőcselédek is.
— Mi az asszony kedvenczei vagyunk. Mi bajunk eshetik, ha egy kicsinyt kilépünk a hámból ? Az asszony nem enged minket bántani. Végre is ő a hatalmasabb. Az úr csak szuszog és azokat a bolhákat szüli a papírosokra (czélzás a kéziratomra), de voltaképen nem törődik semmivel.


A rivalizálás a két nevezetes falu ide átültetett népe közt csakhamar megkezdődik. A kocsis tele van panaszokkal a nőszemélyzet ellen, kiknek nyelve néha az én személyemet sem kiméli, felhánytorgatván a kocsis előtt szerény származásomat - mig az aszszonynak már az öregapja is négy lovon járt.

Ugyancsak ott tart a hőmérő a másik hónalj alatt is. A szolgáló azt újságolja a feleségemnek, hogy a kocsis szemükre vetette: „Bizony sekély staffirungott hozott az asszonyotok, kár olyan nagyon henczegni.” Ez a kölcsönös torzsalkodás adja meg a nyár derűs eseményeit, ebből szövődik nem egy mulatságos jelenet, tréfálkozás, évelődés, csipkedés.

Valóságos harczi rohamok majd az egyik, majd a másik falu ellen, a mint a patrónusok valamelyikének sikerül egy-egy alkalomra a gyerekekkel szövetkezni. Ilyenkor aztán keresi az erős fél a casus bellit.


- Hova viszi azt a franczia cognacot?
- A szegény Zsuzsi annyit dolgozik, mint a ló, - mondja a feleségem.
- Ugyan, hiszen mindig a küszöbön ül és a macskákkal játszik.
- Mert beteg. Minduntalan megbetegszik a sok munkában. Most is a gyomra fáj. Azért viszek a szegény teremtésnek egy kis cognacot.
- Hát nem ihatna bundapálinkát?
- Oh, Istenem, hogy gondol olyat. Nem fél az Istentől? Szegény Zsuzsi, hiszen olyan filigrán teremtés és olyan keveset eszik, mint egy kanári.
- Csodálatos teremtés, hogy mégis annyit dolgozik, mint egy ló.
Így haragítjuk fel egymást kölcsönösen.


Feleségemben forr a harag a mikszáthfalviak ellen, én pedig, a hol csak tehetem, borsot török a mohoraiak orra alá. Ha te bántod az én zsidómat, én is ütöm a tiedet! Valóságos lángokban csap fel a gyűlölet. A cselédek is harczban állnak, már nem is köszönnek, csak a saját felüknek, hanem azt aztán kiszolgálják úgy, a hogy még ember nem volt kiszolgálva.


És most következnek már a filozófia egyéb áldásai.
A nyerges lovamat például elmulasztja pokróczczal betakarni a kocsis az állomásnál, megfázítja, s a feleségem gúnyos mosolylyal jelenti reggel:
- A Jani megkehesedett. Egész éjjel el nem állt a szája a köhögéstől. Hála Istennek. Mindig mondtam, hogy hagyjon fel azokkal a szklabonyai kocsisokkal. Fogalmuk sincs a lóhoz. No, csak hogy egyszer már megtanulja és észre jön. Úgy kell. Nem adom száz forintért.


Ezalatt óriás tányércsörömpölés hangzik a konyha felöl, Zsuzsi leejt vagy tiz, tányért, mely dirib-darabra törik.
- Bravó! - kiáltok fel. - Bravisszimó!

A feleségem elsápad. Szegényke majd összeesik az ijedelemtől.
- No semmi az, - vigasztalom, - annak törik, a kinek tányérja van és mohorai szobalánya.


Pars pro toto. Így megy ez véges-végig. E methódus mellett pedig nem történhetik semmi olyan kisebb házi kellemetlenség, mely valamelyikünknek ne okozna, habár csak pillanatnyi és megengedem, félszeg motívumból eredő megelégedést, sőt mulatságot, melyet még a gyerekek állásfoglalása is megfűszerez.


Ha rosz termés volt, azt mondjuk; De jó, hogy árendába van a birtokunk". Ha jó termés volt, az is nagy vigasztalásunkra szolgál; „Jól iparkodnak a földecskék; jövőben több bért is igérnek majd értük. „Ha valamit elront a szolgáló, van vidámság az istállóban és a gyerekek is nagyokat nevetnek: „Ne neked Mohora”, ha pedig a lovakat éri valami kalamitás, felújul a sötét gyanu, melyet a horpácsi kamarilla szít és tart ébren, hogy a kocsisom soha se volt tényleges huszár, hanem csak mint privát diener szolgálta le a három esztendőt a kapitányné konyháján.

 

Én egy kicsit csikorgatom a fogamat, hanem a napfény hatalmas sugárkévékben ragyog a mohoraiak arczán és mindent összevéve a vidámság soha se költözik öl végképen a mi házunkból, a mi pedig jó dolog, mert ha halálra búsulnók is magunkat, azért csak minden úgy volna, a hogy van.


Persze ez a bolond filozófia csak a család számára válik be, a vendégnek, a kit valami kritikus helyen esetleg kiborít a bricskából Gábor kocsis, bizony kevés vigasztalás, hogy ezáltal Mohora erősödik, a vendég számára, minthogy vendég nélkül a falut elképzelni se tudom, a legelőkelőbbnek látszó élvezetről gondoskodtam.


Nevezetesen van egy szép nyulánk szarvasom, melyet a szomolyai erdőben fogtak nehány év előtt A szarvast megkaptam ajándékba és évek óta tartom az istállóban, hol addig bőgött siralmasan az erdő után, míg most utána jött az erdő is (a nemzet ezt a Szomolyát adta most ide ajándékba ).


E derék állat segít ki engem, hogy halálra ne unjam magam. Az ő jelenléte megadja a bátorságot, hogy a legelőkelőbb körökben így szólhassak:
- Aztán, ha valami jobbat nem tudtok, jertek ki hozzám szarvasbőgésre, Horpácsra. Ez persze roppant növeli a tekintélyemet ott, a hol nem ösmernek, mert a hol ösmernek, ott nem hisznek a szarvasban.


Egy-egy előkelő barátom néha nálam toppan. Van aztán öröm a háznál és a szalonna-sütő helyek mutogatása. Ha pedig a vendég számonkéri a szarvast, hát beküldök egy csomó parasztgyereket az istállóba: „Piszkáljátok meg, hogy bőgjön.”

 

Mikszáth Kálmán

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A horpácsi birtokon Mikszáthfalvi képek - Kovácsműhely Mikszáthfalvi képek a falu szentje Parkrészlet Mikszáth szarvasa Az új kastély homlokzata Kilátás a falura az új kastély erkélyéről Kasi János uram, Mikszáth gyermekkori játszótársa A régi kastély
Cikk-ajánló
A bolond könyvek bolondjai A bolond könyvek bolondjai
A rossz könyv a legrosszabb pajtás. Rontó hatalom, mely megzavarja az...
A Haditermény rt. első üzletéve A Haditermény rt. első üzletéve
A Haditermény rt. 1915. julius 1-től 1916. junius 30-ig terjedő első...
Kiss Ferenc utolsó szerepében a Népbíróság előtt Kiss Ferenc utolsó szerepében a Népbíróság előtt
Kiss Ferenc a Zeneművészeti Főiskola pódiumán 1945 november 26-ikán?...
Az első erdélyi  magyar hírlap Az első erdélyi magyar hírlap
1790 Szentgyörgy havának (április)3-ikán megindúlt az első erdélyi...
X-sugarak és az ember kora
A repülőgépek építésére fölhasználandó deszkákat előbb X-sugarak...
Magyarország – Svájc 3:0 (2:0) Magyarország – Svájc 3:0 (2:0)
Ősz óta nem volt válogatott mérkőzés Budapesten. A válogatott...
Háború és háború Háború és háború
Tisza István bizonyosan bátrabb ember, mint sem akárhogyan azért...
A modern érem és plakett-művészet A modern érem és plakett-művészet
Sok szó esik manapság a művészet népszerűsítéséről. De hogy a...
Törekvés S.E. – MTK 4:2 (2:2) Törekvés S.E. – MTK 4:2 (2:2)
A régi, tradicionális MTK – FTC mérkőzések képe elevenedett meg...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98