Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1910 | Október

Geo Chavez lezuhant az Alpok átrepülése közben

Az Alpeseken való átkelés, amely az ókorban egy Hannibalnak, az ujkorban ez Napoleonnak hozott dicsőséget a legujabb kor merész harcosának e dicsőség mellett még a halált is hozta.


„Aki e repülésben győz az a halált nyeri” mondta Chavez első kisérlete után, miután a viharvert szakadékok és ormok világából visszatért. S ugyanez az ember, aki látnoki szemmel irta le a győztes sorsát, a dicsőség utáni vágy által ösztönözve legyőzte a hegyek borzalmától való félelmet, ujból megkisérelte az alpesek legyőzését – és győzött, de győzelmét életével fizette meg.

 

A merész vállalkozás tragikuma éppen abban rejlik, hogy Chaveznek sikerült utjában legnehezebb részét bevégezni, már letekintett az ígéret földje s akkor, amilyen gyarló ember, a merész tett feletti örömében megfeledkezett az elővigyázatról, gyorsan akart embertársaival találkozni, hogy ragyogó szemmel megmondhassa nékik: győztem. A nagy konceptióju hősnek pillanatnyi kicsinyessége tragédiává változtatta a hőstettet.


A dicsőség azonban nem tudta egészen megvigasztalni az élet elvesztéséért szegény Chavezt, Utolsó óráiban is kételyek merültek fel előtte vajjon e a nyert dicsőség tétje nem-e volt mégis tulnagy. Nem hihette el, hogy akkor mikor minden sikerült egy ostoba drótnak szakadása miatt el kelljen hagyni ezt a földet, mely 22 éves életnek szemei előtt olyan kivánatosnak tünt fel. „Non, de ne meurs pas” mondogatta többször, de ez egyszer nem neki volt igaza, hanem a kérlelhetetlen halálnak.


Chavez halála mint az ujkor egyik hőséé, mély szomorusággal tölt el minket magyarokat is, akik sympathikus egyéniségével a Rákosmezőn megismerkedtünk. Egyike volt a legszeretereméltóbb, ugynevezett aranykedvü embereknek. Mindenkihez volt egy vicces szava, mindenkinek kedvébe tudott járni s viszonzásul társai valósággal dédelgették ezt a kedves délamerikai fiut. Izétől véréig sportember volt. Lelkes footballista, vivó s végül aviatikus.

 

Budapesten nem tudott sikert elérni, mert egyetlen gépe egy merész leszállás alkalmával teljesen összetört. Utóbb a magassági repülésekre adta magát, különösen mióta Voisén gépét egy modern Bleriottal cserélte fel. Csak nemrég állitotta fel 2680 méterrel a magasság világ rekordját, s akkor mindenki őt jelőlte ki az alpesi repülés favoritjának. Ő engedett e jelölésnek s ezzel megpecsételte sorsát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Chavez indulása Chavez repülése alpesrepülés Chavez gépe az esés után
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Gellért Oszkár -  Levél Móricz Zsigmondhoz Gellért Oszkár - Levél Móricz Zsigmondhoz
Kis Nyilas Mihályért Küldöm ölelésem. Ezt a magyar dicsőséget Hova...
Politikai hangulatok Politikai hangulatok
A magyar parlament, mint ismételten jelentettük, e hó 19-én kezdi meg...
A Move Egri SC házi úszóversenye A Move Egri SC házi úszóversenye
A váratlanul beköszöntött tavaszi időjárás tette lehetővé, hogy a...
Az FTC gyaloglóversenye Az FTC gyaloglóversenye
5 km-es országuti handicap versenyt rendezett vasárnap délelőtt az...
A szászok a kormány ellen A szászok a kormány ellen
Nagyszebenből irják, hogy ott a választók kivánságára öszehivták a...
Taktikai hibával veszítette el Nagy Béla a repülőbajnokságot Taktikai hibával veszítette el Nagy Béla a repülőbajnokságot
Nagy Béla nevétől zúgott ismét a Millenáris-pálya. Szinte...
Liszthiány Szegeden Liszthiány Szegeden
Szegedről jelentik a Magyar Távirati Irodának: Szeged városa nagyobb...
Sztálin generalisszimusz fogadóestje Nagy Ferenc miniszterelnök tiszteletére Sztálin generalisszimusz fogadóestje Nagy Ferenc miniszterelnök...
Sztálin generalisszimusz fogadóestje Nagy Ferenc miniszterelnök...
Az 1901/1905 évi országgyűlés és az új választások Az 1901/1905 évi országgyűlés és az új választások
Az 1901/5-iki országgyűlés és az új választások. A most feloszlatott...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98