Dtum
Login with Facebookk
1911 | Március

Cselédmizériák

Asszonytársaságban, ha cselédről van szó – ugyan, hogyne volna erről szó?! – gyakoriak ezek a párbeszédek:
- Már én nem bizok senkibe. Én mindent zárok. Éléskamrát (értsd spájzt), szekrényt, én ugyan nem fogok mindent odatálalni az én Marimnak: tessék, markolj bele, torkoskodjál és végy, a mennyi tetszik!
- Ezen már tulestem én is – folytatja egy idősebb asszonyság. – De mindig baj lett belőle. Még a legjobb eset az volt, mikor másnap reggel elémállott ő nagysága s csípőre tett kezekkel mérgeskedett. – Hát mit gondol a nagysága, tolvajjal van dolga?! Én ugyan nem engedem magam sértegetni. Utoljára is nem vagyunk összeházasodva. Fel is ut, le is ut. – Volt aztán egy másik esetem. Egyik leány, erősen sunyi teremtés, nem szólt semmit. Ő is mintha természetesnek találta volna ezt a házi rendet. Egy este pedig szinház után hült helye volt. Az se lett volna még tulságos baj, de a szekrény feltörve, minden kiszórva. Pénz s ékszer eltünt.
Ezek után tehát elintézetlen marad a kérdés, hogy zárni kell-e cseléd elől vagy sem. És tényleg, - szálljunk le az egész mindennapi kérdések szinvonalára – ennek a tolvajkodó cselédnek elleni sok háziasszony által tulbecsült védekezési módnak nincs is sok jelentősége. Tudniillik vagy tolvaj a cseléd, vagy nem. Az utóbbi esetben felesleges a „családtaggá” avatott cseléd bizalmatlanságát, a mi bizalmatlanágunkkal egyenesen kihívni, ha pedig tolvaj ő kelme, hát lakattal őrizheted drága holmidat, egyszer mégis csak lesz alkalma – örökké a tüzhely s kályha mellett nem ülhet az ember, külön darabontot sem állíthatsz senki mellé – és máris szaladhatsz a rendőrségre.
A tolvaj cselédtől való őrizkedés legfontosabb pillanata az, a mikor – felfogadod. Keserves dolog ugyan, de igen hasznos, ha minden nagysága ilyenkor valamelyest rendőrré válik. Mindenekelőtt arra az ugynevezett első benyomásra adjon valamit. Ne tessék azt hinni, hogy a rokonszenv és ellenszenv szeszély, tisztára hangulat , szóval: pillanatnyi dolog. Az a lány, a ki valamely okból nem tetszik ne kerüljön a házba. Ne disputáljuk magunkat semmire se. Az asszonyok kivált jó emberismerők. Nem valami tudományos, rendszerbe öntött indukcziók révén, hanem velük született ösztöntehetség az. Mint a minő a gyerekek sokat emlegetett képessége; önként megérzik, ki a rossz ember, ki nem. De különben is egy otthonban valaki iránt ellenszenvvel lenni amugy sem mulatság.
Menjünk tovább! A kifutó darálja csak le ódai szárnyalással Mari dicséretét, hogy minő aranyba foglalandó teremtés, mennyi jóság s szelídség sürüsödött éppen ő benne össze, a kezemunkája pedig egyszerüen óriási… hadd adja le megszokott frázisait a kifutó-költészet, mi azalatt nyugodtan és fontoltan bocsátkozzunk bele a cselédkönyv tanulmányozásába. Egy életrajz, sokatmondó eleven napló az, mely ugyan sokat takar s szépít, - hisz csak jót szabad beleírni – de annak, a ki a sorok között tud olvasni, alkalomadtán mindent elmond. Vagy legalább is annyit, hogy tájékoztatni tudja magát.
Itt van mindjárt első lap. Név, születéshely, kor és személyleírás.
Tessék jól megjegyezni! Valahány igazán veszedelmes tolvaj cselédlány könyve került megtörtént lopás afférek után a rendőrség kezébe, a legtöbbnél már az első lapon megakad a szemünk.
Az egyik például ugyancsak javított. Kaparásokkal és törlésekkel. Ma még oly ügyesen csinált, tartsuk csak a világosság felé: egész jól meglátszik. Bizonyos, hogy más könyvével állt be a tolvaj. Egyáltalában a rendszeresen tolvaj, rendőri nyelven szokásos tolvajcselédek ritkán állnak be a maguk nevére kiállított cselédkönyvekkel, és ha az idegen adatai nem vágnak rá egészen, segít valamelyik írásszakértő, többnyire az orgazda vagy a lány kedvese.
Ezért javított cselédkönyvekkel elvből a magunk okos védekezésére sohase fogadjunk fel cselédet.
Mondjuk most, hogy a cselédkönyv első két lapja hiba nélkül van. Egy mákszemnyi törlés vagy javítás nincs. A rendőrség mégis akárhányszor minden különösebb tudomány nélkül megállapítja, hogy ő nagysága, a ki busan és mérgesen tesz most panaszt a megszökött tolvaj cselédlány ellen, nem járt el kellő óvatossággal és hamis cselédkönyvvel fogadta fel a leányt.
- Kérem a lány személyleírását!
Ő nagysága pontosan bediktálja. A fogalmazó azután összehasonlítja a bemondott személyleírást a cselédkönyvben levő személyleírással.
- Azt hiszem, hogy alaposan megnehezül majd a nyomozásunk, - mondja – mert az a lány nem az , a kinek mondja magát. Ön, ugyebár, határozottan emlékszik, hogy kék szeme volt, aztán, hogy nyulánk termetü.
- Hogyne, hogyne! – erősíti ő nagysága.
- Nos, tessék idenézni. Itt a cselédkönyvben az áll: szeme fekete, termete alacsony, köpczös. Még a hajszín sem egyezik. Gesztenyebarnának mondja a cselédkönyv, ön pedig sötét hajat emleget.
- Igen, majd, fekete. De én igazán nem is néztem, mikor felfogadtam. Eszembe se jutott az összehasonlítás, úgy látszik, megint tanultam valamit, szomoru, hogy ennyi leczkepénzt fizetek érte.
Hát mi olcsóbban adjuk és lelkére kötjük minden rendü és rangu háziasszonynak, hogy cselédfogadáskor, a hivatalos személyleírást az eleven személyleírással igenis tessék csak jól egybevetni. Ki tudja, hogy milyen veszedelmek elől mentesíthetik magukat ezzel a kis óvatossággal!
Persze önök azt kérdik, hogy hogyan juthat egy ilyen cselédlány hamis cselédkönyvhöz? Nem hamis az, csak – más könyve, azaz lopott könyv.
A hirhedt cselédkvártélyokon akár egyszerüen elemelik, máskor közönséges furfanggal kicsalják az ostobább fajtáju kartársnőktől. Még körmönfontabb ravaszságot sem kimélnek a megrögzött cselédtolvajok, mert más cselédkönyve roppantul megnehezíti az üldöztetésüket. Egy-két évvel ezelőtt például egy hirhedt tolvajcseléd a következő trükköt eszelte ki cselédkönyvszerzésre:
Beállított a cselédszerzőbe elegánsan kiöltözve. Tökéletesen nagysága volt.
- Szobaleány kellene, de hamarosan! – sipogott affektált hangon. – Van talán itt ezek között:
- Ó, hogyne volna, - ömlengett a zupringer – kezeit csókolom. Itt van például a Teri, nagyszerü bizonyítványai vannak. Azt a parkettet tessék aztán megnézni, a mit ő vikszel!!
- Jó, jó! Nem bánom! A könyve nem rossz. Megfogadom. Itt a lakásom czíme. Holnap beállhat.
Egy nap négy-öt szobaleányt is fogadott fel így az alnagysága. A szobaleányok jelentkeztek a mondott időben és mondott helyen, s roppantul csodálkoztak, mikor nem találták ő nagyságát. A mi egészen érthető volt, mert ő nagysága az így szerzett könyvekkel beállt cselédnek, lopott és megszökött. Majd a másik cselédkönyvvel máshová, megint lopott és megszökött… és így tovább. Sokáig tartott, míg az inkognitó tolvajt megcsípte a rendőrség.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98