Dtum
Login with Facebookk
1912 | Augusztus

Budapest főváros műterembérházai

A czinkotai helyiérdekű vasúton a szomszédos nyaralóhelyekre vagy községekbe utazó közönség figyelmét és érdeklődését több mint egy év óta köti már le egy telepszerűen épült házcsoport mely a Ferenci József-laktanya előtt az ujabbkori német villakoloniákra emlékeztető stílusban épült. Vörös téglacseréppel fedett kisebb-nagyobb házikókból áll, melyek óriási nagy ablakokkal tekintenek észak felé s már ezzel is elárulják hivatásukat.

 

Nem is olyan régen még bolgár kertészek szorgalmas munkája folyt e területen, melynek tőszomszédságában a fővárosi kenyérgyár, a városi bérházak és munkáslakások hirdetik az új idők czéltudatos szocziális politikáját.


A telep létesülésének okát tulajdonképen ott kell keresnünk, hol sajátos képzőművészeti viszonyainknak sok, első pillanatra nehezen megfejthetőnek látszó jelensége megleli a magyarázatát; művészetünk multtalanságában. Ott, hol a festésnek, már mint gazdaságilag is kihasznált termelési ágnak oly nagy multja van, mint Párisban, régtől fogva gondoltak arra, hogy az épületeknek jövedelmezhetőség szempontjából mindig csak kevéssé kihasználható padlásrészét is értékesítsék.

 

Innét van az, hogy Párisban olyan koru városrészekben, melyek minálunk már valóságos antiquitás számba mennének, sikátoros vén zúgutczák keskeny házajtói felett ott lóg az ateliert hirdető czédula, míg nálunk elvétve akad csak a legújabb építkezéseken is egy-egy műterem, mely akkor is inkább fényképészt remél gazdájának, mint festőt vagy szobrászt.

 

Ezért különösen az utóbbi esztendőkben, midőn erősen megszaporodott a művészettel hivatásosan foglalkozók száma, rendes, használható műtermet kapni Budapesten, a legnehezebb dolgok közé tartozott. Nem igen használtak ez ellen a vidéki kihelyezkedések sem, sem a szolnoki, sem a nagybányai festőtelepek, sem a Képzőművészeti Társulatnak gellérthegyi műterembérháza, melyben régebbi festőgenerácziónknak is csak elenyésző kis része tatált helyet.


Nagy volt ezért a lelkesedés művészeink, kivált pedig fiatal szobrászaink között a kiknek még nehezebb volt a sorsuk a szobrász-atelierhez fűzött több követelmény miatt, midőn híre kezdett járni annak, hogy a főváros kültelkeinek valamelyikén művésztelepet létesít. Természetesen mint minden középítkezés, ez is az előirányzott összegnél jóval többe került, úgy hogy a műtermek olcsóságához fűzött vérmes remények, ha nem is teljesen, de jórészt füstbe mentek, mégis legalább anynyit elértek vele, hogy a műteremhiányon kissé segítettek.


Az a legnagyobbrészt művészeink legfiatalabbjainkból alakult gárda, mely a huszonnyolcz műtermet lefoglalta, szorgalmasan dolgozik is. Még ebben a rekkenő hőségben is serény munka folyik a legtöbb műteremben. Túlnyomó részben szobrászok laknak kint. Szentgyörgyi, Sámuel, Szeszák, Pongrác, Lányi, Horváth, Mester, mind olyan nevek, melyekből az utóbbi évek műcsarnoki kiállításairól kellemes emlékeink fűződnek. A festők közül Zigányt, Kádárt, Pór Bertalant említjük, ki nagy energiával festi itt tovább erőteljes kifejezésre törekvő szín és forma álmait.


Legtöbbnyire családjukkal laknak  a művészek, ha még legényember akad is közöttük, annak is hol édesanyja, hol meg testvérei is kijöttek a telepre. A széles utak homokjában napbarnított gyermekek játszadoznak az augusztusi nap perzselő melegében. Az egész telepnek ezért még polgáriasabb, még nyaralószerűbb jellege van s ha nem sietne néha végig utain egy-egy karcsú termetű modell, aligha gondolná valaki, hogy itt művészek laknak, kiktől hivatásuknál fogva megkívánja a közönség a bohémszerűségnek látszatát.

 

Persze mihelyt a műtermekbe lépünk, megváltozik a kép. Ha nem is mindegyikben akadunk menekülő alakokra, kik sietve kapkodnak magukra egy pár ruhadarabot a hagyományos műterem-rendetlenséget a maga festői elemeivel majdnem mindegyikben megtaláljuk. Erről képeink is tanuskodni fognak.

 

Megkezdett vagy abban hagyott munkák, passzióval folytattak vagy félredobottak, mindenféle hivatásbeli szerszámokkal vegyest hevernek szerteszét egy állványszerű emelvényen karosszék várja azt kinek a szemközt álló mintázó oszlopon már kialakulóban van a sziluettje. A festőknél aromatikus terpentinszag, a szobrászoknál a nedves agyag illata egészítik ki a rendetlenségnek művészi szimfóniáját.


Farkas Zoltán.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A főváros új műterem bérházai a Százados-utczában Művészlakás verandája Pongrátz Szigfrid műterme Margó Ede műtermében Szentgyörgyi István szobrász műtermében Pór Bertalan festőművész Kolozsvári Szeszák Ferencz műtermében
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98