Dtum
Login with Facebookk
1912 | Június

Zavargások Marokkóban

Kevésbé mult, hogy néhány év előtt Marokkó miatt két nagyhatalom a Német- és Francziaország háboruba nem keveredett. A németek féltékenykedése ugyanis annyira elmérgesítette a helyzetet, hogy Francziaország mozgósitani akart, a mikor a legválságosabb időben közbelépett az angol diplomáczia és elejét vette a háborus bonyodalomnak.

 

A továbbiakat azután diplomácziai utra terelték, a melyen a francziák fényes győzelmet arattak, mert keresztülvitték, hogy a franczia érdekek elsőbbségét, sőt a franczia védnökséget Marokkóban és Marokkó felett a duzzogó németek elismerjék.

 

A többit elvégezték az ügynökök, ajándékok stb. értve ez alatt azt, hogy Marokkóban Mulej Hafid szultán udvarában a hangulat feltétlenül a franczia védőség elismerése mellett nyilatkozott meg. Másrészt azonban akadtak zavarcsinálók, a kik a francziák ellen izgattak és képesek voltak a nép hangulatát annyira felingerelni, hogy számos helyen a marokkóiak megtámadták a francziákat, lemészárolták, a francziák által vezényelt marokkói helyőrségek katonái megölték tisztjeiket, majd pedig a mob áttért a zsidóüldözésre és sok szerencsétlen szegény zsidócsaládot pusztitott el.

 

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Lyautey, Marokkó francia főkormányzója A 4. számú vadászezred bevonulása Fezbe Menedéket talált zsidó gyerekek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98