Dtum
Login with Facebookk
1912 | Május

Az első nyári jövedelem

A mikor enged a föld fagya, zsendül a határ s duzzadnak a fák rügyei akkor kell a munkásembernek azzal törődnie, hogyan lehetne mellék jövedelme? 

Úgy lehetne, ha nem sokat tépelődik, de szét néz a községében, hogy van-e elegendő eperfa és ha azt tapasztalja, hogy van elegendő, – ir a Selyemtenyésztési Országos Felügyelőségnek (Szegzárdra) és kéri, hogy oda is adjanak a tenyésztőknek selyembogár tojást. Ha a mondott országos felügyelőség azt tapasztalná, hogy komoly törekvése a falu népének ehhez a haszonhajtó foglalkozáshoz hozzáfogni, akkor kiküldi tisztviselőjét, megbeszéli a tenyésztőkkel a teendőket és megindul a dolog, a mely hogy nem oly kicsi, hogy számba nem venni való dolog, abból kitűnik, hogy volt család, a melynek ezer koronát jövedelmezett az ezzel a hasznos bogárral való bajoskodás. 

Örökre bevési nevét községének történetébe és hazafiui érdemeket szerez az, a ki a közös területeket, az utak széleit eperfával befásítja. Ez a szegény ember minden évben pénzt adó fája, ezt kell szaporítani. 

Nemcsak a selyemtenyésztés meghonosítása érdekében szükséges az eperfák szaporítása, hanem a beváltandó selyem minősége érdekében is, mert az eperfák nagysága határozott befolyással van a selyem minőségére. Csak jól és kellőleg táplált hernyó ad minden tekintetben megfelelő selymet. 

Szükséges az eperfák szaporítása azért is, mert különben a feldolgozandó gubó hiánya miatt nem fejleszthetjük selyemfonó iparunkat. Pedig örvendetesen tapasztaljuk, hogy külső országok a mi selyemfonóink iránt igen élénk érdeklődést tanusítanak, hogy bátran új fonókat állíthatnánk fel évről-évre és ez uton is száz, sőt ezer munkáskéznek új kenyérkeresetet nyithatnánk. 

Hazánkban eddigelé kilencz selyemfonó van működésben, és pedig: Pancsován, Ujvidéken, Tolnán, Komáromban, Lugoson, Győrben, Mohácson, Törökkanizsán és Békéscsabán. Ezenkívül Tolnán selyemsodró van. A selyemfonásnak kiegészítő részét a selyemsodrás képezi. Sodrás útján a gyengébb szálakat kétszeresen, esetleg négyszeresen összesodorják azért, hogy különösen a selyemszál a gőzerővel hajtott szövőszéknél kivántató erősséggel bírjon. 

Érdemes tudni, hogy a működésben levő selyemfonókban és a selyemsodróban 2650 munkásnőt foglalkoztatnak, kiknek évi keresete, valamint az alkalmazottaknak fizetése együttesen az egy millió koronát bőven meghaladja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Áprilisi tél Gobelin-javító asztalnál Tihanyi tanító csipkeverő asztala
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98