Dtum
Login with Facebookk
1912 | November

Kivándorlás titkos utakon

A kivándorlás Zólyommegyében a mult évben beállott csökkenés után az idén újra és eddigelé nem tapasztalt mértékben növekszik. A mult év első háromnegyedében Zólyom vármegye alispánja Amerikába 247 utlevelet adott ki, ezidén pedig ugyanannyi idő alatt már 528-t, vagyis 335-tel többet. Ez az arány az év végéig még kedvezőtlenebbé fog alakulni, mert szeptember óta a kivándorolni szándékozók tömegesen jelentkeznek utlevélért.

Különösen aggasztó azonban az a körülmény, hogy mind gyakrabban játszák ki a törvényt. Az egyszerű parasztemberek mindenféle fortéllyal és ürügygyel élnek, hogy a határon átjuthassanak. 

Vaczok községből való favágók úgy tettek, mitha Liptóba mennének kincstári munkába, onnan azonban kiszöktek Zakopanéba, a hova pénzt küldettek maguk után, hogy Amerikába mehessenek. Az egyik pénzküldeményt a breznóbányai járási főszolgabíró még idejében lefoglalta. Máskor a pénzt Gömörmegyében, Tiszolczon adatták föl. A szökevények közül most sikerült ötöt a határrendőrségnek föltartóztatni, mégis többen átjutottak a határon.

A legszigorúbb ellenőrzés ellenére sem tudnak a nyomára akadni a vármegye területén kivándorlási ügynököknek. A külföldi ügynökökkel szemben a hatóságok tehetetlenek. A vármegye alispánja a külföldi ügynökök üzelmeiről jelentést tett a belügyminiszternek és a határrendőrséget is értesítette.

A Zólyommegyébe visszavándorlók száma különben ez évben októberig 108 volt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98