Dtum
Login with Facebookk
1912 | November

Nazim basa, török hadügyminiszter

Nazim basa, török hadügyminiszter, a török, hadseregek fővezére, a ki a kirk-kilisszei vesztett nagy csata után a harcztérre ment, hogy személyesen intézze a török seregek mozdulatait és helyrehozza azokat c, a melyeket a török haderő minden oldalról, különösen pedig a bolgár seregek részéről szenvedett.

 

Abdullah, Mahmud Muktár, Zekki, Esszád, Sefket Torgut basák, mint főparancsnokok nemcsak hogy nem feleltek meg a hozzájuk füzött várakozásoknak, hanem alkalmatlan voltuknál fogva még szaporitották a török szervezetlen csapatok és seregek végzetes szerencsétlenségeit.

 

Nazim basa elutazása a harcztérre hirtelenében valami örvendetes változást idézett elő a török keleti seregeknél, mert csakhamar híre jött annak, hogy a török seregek nehány győzelmet arattak a diadalittas bolgárokon, sőt már sikeresen nyomulnak elő és megkerülik a bolgár keleti haderő zömét. Azután jöttek a hirtelen a baljóslatu táviratok, a melyek a török seregek ujabb, végzetes vereségeiről számoltak be. Ezek szerint korai volt a török és törökbarát közvélemény felujjongása, uj török fővezér sem tudta a különben kitünő, de szervezetlen török sereg katasztrófáját elhárítani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98