Dtum
Login with Facebookk
1913 | Augusztus

Berchtold gróf lemondása

Berchtold Lipót gróf külügyminiszter ma délelőtt kihallgatáson jelent meg a király előtt.

A hivatalos kommüniké azonban hallgat arról, hogy mi is történt ezen a nevezetes audiencián.


Jól informált politikai körökben ugy tudják, hogy a külügyminiszter mai audienciáján benyujtotta lemondását. Berthtold gróf különösen hosszu kihallgatásán megokolta a király előtt demissziójának okait. Kifejtette, hogy a legutóbbi külpolitikai eseményeket lehetetlenné tették helyzetét. Berlin cserbenhagyta balkáni politikájában. A hármas szövetség másik tagja Olaszország is elejtette a bukaresti reviziójára vonatkozó állásfoglalását. Különösen Vilmos császár levele Károly román királyhoz tették nyilvánvalóvá, hogy a hivatalos német politika Vilmos császárral az élén elfordult tőle.


Németország elhidegülése a monarchiától kinos hatást tett Bécsben, ahol már illetékes helyeken hangoztatták napok óta, hogy a monarchia balkáni akciója az egész vonalon teljes kudarcot vallott. A külügyminiszter a Bécs és Berlin között keletkezett feszült viszonyra és a bécsi körök hangulatváltozására hivatkozva kérte mai audienciáján felmentését.


A király a külügyminiszter lemondását – értesülésünk szerint – nem fogadja el, de fentartotta magának a jogot a későbbi döntésre. Berchtold távozása a miniszteri székből már csak hetek kérdése.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98