Gyönyörű és biztató dolog az, ami a mult héten az osztrák császárvárosban történt. Biztató mindazoknak, akiket már a fásultságig elkeserített Tiszáék itthoni berendezkedése, mely – ugy látszott – utól akarja érni a generális tizenötéves uralkodását. Most már megéreztük itthon is és – ami még fontosabb – bebizonyosodott odafönn, hogy ez a lidércnyomás már nem sokáig ülhet Magyarország népén, véget ér, mert véget kell, hogy érjen a lehetetlenné vált erőszak uralma.

Nem mondhatni, hogy váratlan esemény lesz Tiszáék bukása. Már a sajtójavaslat tárgyalása idején megérezték a politika időjósai, hogy a kormány helyzete egyre tarthatatlanabbá válik. Az ellenzék erőteljes, de amellett tárgyilagos támadásai és a kormány, különösen az egyes miniszterek kapkodó védekezése már a közeli bukás előjelei voltak. A munkapárt, mely eddig lealázóan fanatikus lelkesedéssel kisérte Tisza legfelháborítóbb tettét is, most mintha megtorpant volna. A mameluk-természetnek mindig megvolt az a tulajdonsága, hogy előre megérezte , mikor a kormány hajója inogni kezdett. Most már ők is némán, de a kulisszák mögött ijedten összebujva és összeesküdve várják az eseményeket.

Bécsben megmutatta a magyar ellenzék, hogy higgadt és komoly vitában magasan felette áll a munkapártnak. De kimutatta azt is, hogy a monarchia legnagyobb veszedelme, kudarcainak legfőbb oka nem Berchtold, hanem Tisza. És ez az, amit már az udvarnál is komolyan vesznek. Ott addig tartják Tiszát, amig hasznát veszik, de amikor már csak kellemetlenséget okoz, az elhasznált citrom példájára dobják félre.

Magyarországon lett lehetetlenné, de Bécsben fog megbukni a Tisza-kormány. Már a delegációs ebédeken és a közös miniszterek estélyein észrevették ezt a munkapárti delegátusok.