Dtum
Login with Facebookk
1914 | Augusztus

A hármasszövetség

Zug, kavarog egész Európa, Szerbiával való háborus viszonyunk nem csak a diplomatákat látta el lázas munkával, idegfeszítő igyekezettel, hanem valamennyi nemzetet felverte nyugalmából. E szörnyen válságos, forró levegőjü napokban boldog megnyugvással tölthet el bennünket, hogy a hármasszövetség rendíthetetlenül, szorosabb egységben áll a helyén, mint bármikor. Valóban a monarchia és Szerbia konfliktusa megmutatta, hogy milyen őszinte és erős kapcsok tartják össze a három szolidáris nagyhatalmat.

 

Németország a "legendás Niebelung hüséggel" állott mellénk és másik szövetségesünk, Olaszország magatartása is példás. Vilmos császár a mult héten megszakította nyaralását és visszatért Berlinbe, hogy a világraszóló események központjába lehessen.

 

A hármas szövetségnek ez a felemelő, bátor egysége az egész világon páratlanul áll és ennek talán sikerül is a kitört háborut lokalizálni. Minden magyar ember lelkesedve teljesíti kötelességét a sorsdöntő napokban. Annál lelkesebben, mert a hármas szövetség olyan megdönthetetlennek bizonyult. Ha sikerül a világháboru kitörését elkerülni, akkor ez a hármasszövetségnek és elsősorban a németek császárjának köszönhető.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az agg Ferencz Jozsef II.Vilmos III. Viktor Emánuel
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98