A háború lehetőségével számolva valamennyi nagyhatalom készített többé vagy kevésbé konkrét haditervet. Ezek közül a tervek közül tulajdonképp egyik sem valósult meg egy az egyben. A legtöbb figyelmet a német haditerv érdemli meg, mert a háború ez alapján kezdődött; és volt olyan pillanata a harcoknak, amikor a merész és kockázatos terv kis híján megvalósult.

Sclieffen a német hadsereg vezérkari főnöke volt. Arra készített tervet, hogyan tudna a német hadsereg rövid idő alatt megsemmisítő vereséget mérni a franciára. A haditerv lényege egy nagyszabású átkaroló, bekerítő hadművelet Belgium és Hollandia függetlenségének megsértésével. A front középső és keleti szakaszán csak védekező németek nyugaton bekerítik, és a Párizsi-medencében megsemmisítik a francia hadsereget.

Ez a haditerv sajátos „már és még” állapotban született: már nyilvánvalónak számított, hogy nem egyik vagy másik tartományról, hanem az Európa feletti hegemóniáról lesz szó, és még senki sem gondolkodott világháborúban. A megsemmisítés (és nem csupán a legyőzés) szándéka indokolta az elemi erejű, bekerítő csapást, amely kizárja a harcok elhúzódását és ezzel a kompromisszumos lezárást. Totális uralmi célokhoz totális győzelem kell.

Schlieffen annyira hitt tervének célszerűségében, hogy állítólag halálos ágyán (évekkel a világháború kitörése előtt) az volt utolsó szava: „A jobbszárnyat erősítsétek!”