Ha a természet mostohán bánt velünk s testi vagy szépséghiba van rajtunk, gyakran a kozmetikához, néha a sebészethez kell fordulnunk, hogy hibáinkat egyik vagy másik kikorrigálja. De a bájt, mellyel a természet megáldott bennünket, játszi könnyedséggel megőrizhetjük és megóvhatjuk mások segitsége nélkül is. Csak ügyelnünk kell magunkra, s akkor is, ha teljesen egyedül vagyunk, ugy kell forgolódnunk, mintha szigoruan figyelő szempár kisérné minden mozdulatunkat. Aki ezt annyira komolyan veszi, hogy szinte vérré válik, óriási szolgálatot tesz önmagának, mert külsején minden körülmény között meg fog látszani a kultúra és sokkal tovább meg tudja óvni ifjuságát, báját és üdeségét, mint nálánál csinosabb embertársa, ki önfegyelmezés hijján elhanyagolja külső énjét.

Ilyen egyén sajnos, igen sok akad. Az önfegyelmezés hiánya számtalan rossz szokásban nyilvánul meg, mindenféle irányu elhanyagolásban, mely pillanatnyilag talán jelentéktelennek is látszik, de szokássá válva: a test tartását, formáját, az arc vonásainak szabályosságát rendkivül kedvezőtlen módon befolyásolja.

Világos dolog, hogy a gyakran ismételt grimasz, pl. a szájszeglet elhuzása, a homlok ráncolása fokonkint nyomot hagy az arcon, s a pillanatnyi elfintoritás lassankint állandó kellemetlen arcvonássá fog elfajulni.

Az állandóan lehorgasztott fej lassankint a nyak- és vállizmok megvastagodását eredményezi, míg idővel puppá is torzulhatnak. Sajnos, nem emlithetjük meg e helyen mindazokat a rossz szokásokat, amelyek sok-sok egyént elrutitanak, csak fel akarjuk hivni embertársaink figyelmét, hadd jussanak eszükbe az e téren talán elkövetett saját apró büneik, melyeket egy kis üdvös fegyelmezés talán még ártalmatlanokká tehet.

Az alvásról magáról lehetne egy egész könyvet irni. Hihetetlen, hogy mily természetellenes elhelyezéseket láthatunk, ha alvó embertársainkat megfigyeljük. Rossz fekvés, egyéb káros hatása mellett, kizárja a helyes, szabályos lélekzést is; arcvonásaink pedig csakis a tüdő szabályos, ütemszerü működése mellett lehetnek nyugodtak.

A tüdő korlátolt tágulása vagy a szájon keresztül való lélekzésre késztet, miáltal megszünik az orr működése; vagy túlerőltetett orrlélegzést idéz elő. Első esetben orrunk elkorcsosul, az utóbbiban tulságosan kitágul: mindkét esetben azonban szenved szépsége.

Rossz, rutitó szokásokkal találkozunk ülés, irás, olvasás, állás és járás közben is, ezer apró házi teedő, az öltözködés, mind alkalmat szolgáltat oly mozdulatok végzésére, melyek károsak a szépségre, melyeknek kiküszöböléséhez nem foghatunk elég korán. A kultúra csirája a gyermekszobában fogamzik, s ezért elhanyagolt gyermekszobanevelés pótolhatatlan.