Dtum
Login with Facebookk
1915 | Július

A lángfürész

Van-e a világon olyan technikai alkotás, amelyet a mai világháboru nem használ föl a maga céljaira? A felületes szemlélő azt hiszi, hogy csak a lőfegyver és az ezzel kapcsolatos ipar szolgálja a háborut, de ha alaposan belemélyedünk a háborut viselő országok belső életének vizsgálatába, nyomban rájövünk arra, hogy a nemzeteknél minden munka megnyilvánulása a háborus állapot alatt egyedül és kizárólag a háborut szolgálja.

 

zinte megdönthetetlenül áll ez a vas- és fémiparban, ahol csaknem minden produktum hadicélu. E rovatban már többizben emlitettük az autogén hegesztés és vágás technikáját, amely soha sem volt még olyan fontos, mint éppen most. A lánggal való fémvágás alkalmazását csak néhány fontos hadiszükségletnél fogjuk most megemliteni, s nyomban egész sora jut eszünkbe azoknak a helyeknek és alkalmaknak, ahol a lángfürész hasznosan és a szükséges gyorsaságnak megfelelően alkalmazható.

 

Új hidak gyors épitése, szétrombolt hidak helyreállitása, uj hajók páncélzatának készitése, megsérült hajók kijavitása. Vasuti rombolások gyors eltakaritása, vonatok páncélzatának készitése. Fedezékek, erőditések, fegyverek, ágyuk védelmének páncéllal való burkolása. Kell ennél több? Vajjon mindezek a dolgok elkészithetők-e gyorsan a lángfürész nélkül? Régebben is vágtak acéllemezeket még keményebbfogu acélfürésszel riszálták addig, mig a kellő helyen le nem morzsolták, még jobban kifejezve talán ezerszer gyorsabban megy az átvágás, mint előbb. Tiz perc alatt végzünk akkora munkát, amit ezelőtt tizenhat év alatt.

Most, hogy ujra aktuális a lángfürész, nézzük meg közelebbről. A két kép közül az egyik a lángfürész szerkezetét és használatát mutatja sintartó vágásnál, a másik egy negyven milliméteres acélpáncélvágását hozza elénk. A lángfürész elmélete a következő: Ha hidrogénből kétrészt és oxygénből egyrészt összekeverünk, keletkezik a durranógáz, amely könnyen meggyul és robban, ha láng közébe ér.

 

Ha azonban olyan módon hozzuk egymás mellé a két gázat, hogy a keveredés közvetlenül a meggyulladás előtt megy végbe, nem robbanás, hanem kétezer fok meleget fejlesztő láng keletkezik, amelynek tüzében a legkeményebb acél is abban a pillanatban megolvad, Az egyik képen látható a két gáztartó; egyikben van az oxygén, a másikban a hydrogén. A gáztartók tetején van a szabályozó csap, amely egyetlenegy nyitással az egyik tartóból két rész, a másikból egy rész gázat bocsájt ki egy közös csőbe, amelynek végén ez a gáz meggyujtható, amely teljesen veszélytelen a robbanás nézőpontjából.

Ha ezt a lángot végig huzzuk az elvágandó fémfelületen, éppen ugy dolgozik, mint a fürész, csak, mint emlitettük aránytalanul gyorsabban. A tényleges kivitelben természetesen még részletkérdések is és problémák is vannak. A vágóláng hordozható állapotu kell, hogy legyen, tehát erős fémtömlőkön át kell vezetni az ugynevezett gyertyába, amely egy kis futó szerkezeten van elhelyezve. Két oldalt van egy-egy kerék, amely az elvágandó felületen fut, s e két kerék között dolgozik a lángfürész. A lángvágóval dolgozó munkás szemét az óriási fényerősségtől meg kell védeni, s ezért van rajta erős fekete szemüveg. A vágás rettenetes zajjal jár, amit a képen ábrázolt munkás arckifejezése is elárul.

A gáztartók sulyos és erős falu acélhengerből állanak. Ezeket azonban nem nehéz kis szekérre helyezni, s ekkor a távolság, amelyben a lángvágó használatba kerül, egyáltalán nem jön számitásba. A modern technnikának az egyik főelve, hogy mentől több időt takarithassunk meg a munkánál s ezzel egyidejüleg mentől több munkát végezhessünk. Ez az elv nagyszerüen van alkalmazva a lángfürész használatánál.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A lágnfűrész-szerkezet, amely egy sintartó levágására szolgál Negyven miliméteres acélpáncél átvágása lángfűrésszel. A lángvágó gyertgyája két keréken futó kis kocsira van szerelve. A két kerék az átvágandó páncélhengeren fut. A kép azt ábrázolja, hogy az acélpáncélból egy kis négyszögletes darabot vág a lángfűrész.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98