Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1915 | Május

A németek elsülyesztették Anglia legnagyobb Amerika-járó hajóját

Angliának kiéheztetési hadjáratára, melylyel Németországot úgy el akarja zárni a tengertől, hogy semmi oda bevihető ne legyen a német hadviselés csattanós választ adott a tengerek úgynevezett urainak, a hogy az angolok magukat nevezni szeretik, elsülyesztette a fiume-amerikai háború előtti hajójáratai révén nálunk is sokat emlegetett Cunard angol hajóstársaság legnagyobb, legpompásabb és leggyorsabb hajóját, a "Lusitaniá"-t.


A "Lusitania" elsülyesztése mellett, hatását tekintve szinte háttérbe szorúl mindaz, a mi eddig a tengereken történt. Tudták jó előre, hogy a németek leskelődnek a hajóóriásra, de az angolok gőg fölényesen kihivta a végzetet. Még nem tudni, tényleg fel volt-e szerelve ágyukkal ez a csodaszép és hatalmas személyszállító-gőzös, de bizonyos, az angol hajóhadról legutóbb megjelent nyilvántartás szerint a "Lusitania" testvérhajójával "Mauretaniával" együtt kisegítő czirkálói szolgálatra voltak beosztva az angol hajóhadhoz és angol czirkálók kisérték és őrködtek fölötte. S már-már ujjongani kezdtek az angolok, a midőn a dróttalan táviró jelezte, hogy a "Lusitania" szerencsésen közeledik az ír partokhoz. Ekkor, Queenstownnál érte a halálos torpedó a büszke hajóóriást. Iroszág egyik szigetén, a Cork-szigeten fekszik Queenstown; ez a német tengeralattjáró bátorságára és ügyességére különösen jellemző.


A "Lusitania" és testvérhajója, a "Mauretania" s Cunard legnagyobb hajói. Az előbbi közel 40.000 tonnás, körülbelül olyan hosszú, mint az Andrássy-útnak az Operáig eső része s csaknem olyan széles, mint ez az út. Gyorsasága a legnagyobb, a melyet eddig a tengeren produkáltak: átlag huszonöt és fél tengeri mértföld. 1907-ben épült, még pedig 175 vizhatlan részre tagolva, hogy ellentállhasson minden sérülésnek. S a német torpedó mégis halálra sebezte, még pedig oly borzasztó erővel, hogy 20 percz alatt lesülyedt.


A berlini "Wolf-ügynökség" május 8-án a következő rövid jelentést adta ki az esetről:
A "Lusitania" Cunart-gőzöst egy Reuter-jelentés szerint tegnap egy német tengeralattjáró lesülyesztette.


A "Lusitania" mint most a legtöbb angol kereskedelmi gőzös, ágyukkal volt felszerelve. A "Lusitania" ezenkivül nagymennyiségű municziót és hadifelszerelést vitt rakománya között. A hajó tulajdonosai tudták, hogy az utasokat milyen veszedelemnek teszik ki. Ezek viselik a felelősséget mindazért, a minek meg kellett történnie.


Német részről semmit sem mulasztottak el, hogy ismételten és nyomatékosan ne figyelmeztessenek e veszélyre. A washingtoni német nagykövet még május 1-én nyilvános hirdetményben utalt arra e veszedelemre. Az angol sajtó kigúnyolta akkor ezt a figyelmeztetést és rámutatott arra a védelemre, a mit az angol flotta nyujt az atlanti forgalomnak.


Mikor György angol királynak hirül vitték a "Lusitania" katasztrófáját, meg volt döbbenve s ennek izgatott szavakban adott kifejezést.


Megerősitik, hogy a "Lusitania" 1500 utasa vesztette életét a tenger hullámai között.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
 A Lusitania A hajó ebédlője
HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Élet az örök havon és jégen, a kryobionták Élet az örök havon és jégen, a kryobionták
Amint az Alföld homokjának, szikeseinek, vagy a magas hegységek...
Atletika: A Libits díj Atletika: A Libits díj
A MAC mezei versenye a Libits díjért vasárnap d.e. 11 órakor folyt le...
A filmen nincs erény és bün, - csak ügyesség, szépség, erő és érdekesség A filmen nincs erény és bün, - csak ügyesség, szépség, erő és...
A film. A Film… A FILM!! Megnézni jó. Lehet. Intelligens ember...
Kun Béla elhagyta Oroszországot Kun Béla elhagyta Oroszországot
Az Ajton-Blodet ma szenzációs leleplezéseket közöl az északi...
Vadász Miklós hagyatéka Vadász Miklós hagyatéka
Tulajdonképpen ujságíró volt, színes riportok írója. Jószemű,...
A Bergmann-féle golyószóró A Bergmann-féle golyószóró
A legtöbb hadseregben újabban ismét foglalkoznak a golyószórók vagy...
A palócz népművészet A palócz népművészet
Nagy dolog megállapítani a palóczság határait. Annyi bizonyos, hogy...
Fedák Sári mint Kukoricza Jancsi Fedák Sári mint Kukoricza Jancsi
A fővárosi szinházi idény ilyenkor éri el tetőpontját, a közönségnek...
A parányi életek megmentése A parányi életek megmentése
A modern orvostudomány egyre több és több, nemrégen még lehetetlennek...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98