Dtum
Login with Facebookk
1915 | November

A hónap rövidhíreiből

A kereskedelmi kikötő épitése

A budapesti kereskedelmi kikötő megépitésével tudvalévően elzárják a soroksári Dunaágat s egy százhusz méter széles uj medret ásnak a Csepelszigeten keresztül. A védőgát, amely a Dunaágat elzárja, most készült el s az uj mederből már ötven méternyi szélességü készen van. Még a háboru előtt az volt a terv, hogy a kereskedelmi kikötő munkálata a jövő tavaszra elkészül, a háborus munkáshiány azonban most jóval messzibb időpontra tolta ki a kikötő megnyitását.


Franciaországban minden rekvirálnak

Párisból jelentik:
A belügyminiszter a kamarában törvényjavaslatot terjesztett elő, mely felhatalmazza a polgármestereket és adott esetben a kerületi prefektusokat arra, hogy a háboru tartama alatt minden élelmicikket, valamint a tüzelő- és világitóanyagokat rekvirálják. A hatósági intézkedések ellen elkövetett kihágásokat 10.000 frankig terjedő pénzbirsággal és egy évig terjedő fogházzal büntetik. 


Japán kölcsön a franciáknak

Londonból jelentik:
A Times értesülése szerint Párisban azt tervezik, hogy francia kölcsönt vesznek fel Japánban, valószinüleg öt százalékos kincstári utalványokat. Japán pénzügyi erejének gyarapodása kiderül abból, hogy Japán Londonban visszavásárolta saját kibocsátásu kölcsöneit és megkezdte kinlevőségeinek kincstári utalványokkal való kifizetését. 


A harmadik osztrák hadikölcsön
Bécs, november 7.

A harmadik osztrák hadikölcsön minden eddigit felülmuló fényes sikeréről irva, a lapok kifejtik, hogy a monarchia ujabb bizonyitékát adta gazdasági erejének. Történik ez ugyanakkor, amikor mértékadó angol tényezők a brit birodalom pénzügyi helyzetét igen komolynak mondják. Örömmel emelik ki a lapok, hogy a németországi tőke is közremüködött a siker elérésében, ami ujabb bizonysága a németek szövetségesi hüségének. Németországon kivül Svájc és Hollandia tekintélyes összegekkel vettek részt a jegyzésben.


Gabonakiviteli korlátozás Romániában

Az Independance Roumaine jelenti:
A gabonaeladási és kiviteli központi bizottság hivatalos közszolgálati rendje értelmében a vasuti üzletvezetőségek megtették a szükséges intézkedéseket. Mától kezdve a kivitelre szánt gabonamennyiségeket a bizottság felhatalmazása nélkül nem szabad elszállitani. A még el nem adott gabona is csak a bizottság közvetitésével szállitható.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Csavargőzösök az újpesti téli kikötőben Az újpesti kikötő
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98