Dtum
Login with Facebookk
1915 | November

Burián báró Berlinben

Külügyminiszterünk berlini látogatása, ottani kitüntető és meleg fogadtatása Bethmann-Hollweg kancellár és Jagow külügyi államtitkár részéről, mint a háborus napokban minden ilyen találkozáskor történik, természetesen különböző föltevéseket sugal egyes beavatottnak mutatkozó embereknek.

 

Ebben a látogatásban semmi rendkivüli sincs. A szövetségi viszonynak épp oly természetes folyományát látjuk e látogatásban, mint a meleg, barátságos fogadtatásban. A háboru nemcsak a hadi kérdésekben kivánja meg többször a vezető személyiségek személyes találkozását, egyes jövendő kérdések szóbeli megvitatását, hanem a külpolitikai kérdésekben is, amely téren, mint mindenki tudja, éppen az utóbbi időkben történtek nagy események.

 

Arról, hogy milyen szoros az együttmüködés érzése, a cselekvés terén való szilárd egyetértés köztünk és Németország közt, a tények tesznek bizonyságot, azok bizonyitják sujtó módon ellenségeinknek is. Természetes, hogy a két hatalom politikai vezéreinek érintkezése csak meleg és barátságos lehet, s hogy a politika minden aktuális részletét megtárgyalják, az is magától érthető.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Burián István Berlinben Jagow külügyminiszter
Cikk-ajánló
A szovjetkormány fölrobbantotta Moszkva egyik müremekét A szovjetkormány fölrobbantotta Moszkva egyik müremekét
Moszkvai jelentés szerint a Megváltó székesegyházat, az orosz...
Halasi Ödön: Hollandiából Halasi Ödön: Hollandiából
Sohasem volt nagyon érdekes Hollandia, és bizonyára önnönmaga...
Dr Steinberger Sarolta, az első magyar orvosnő Dr Steinberger Sarolta, az első magyar orvosnő
Egy fiatal leány díszítette föl a nevét az elmúlt héten az...
A magyar és osztrák szövetségek mérkőzése A magyar és osztrák szövetségek mérkőzése
A magyar és az osztrák válogatottak IX-ik mérkőzése a legjobb magyar...
Hajók halála Hajók halála
Telitalálat! Mindössze 37 éve, hogy az ember először szállt fel gépi...
Betegséget terjesztő szunyogok és élősdiek Betegséget terjesztő szunyogok és élősdiek
Némely ó-kori népek az ördögöt Belzebubnak, vagyis a legyek...
A trianoni béke – és a magyar kisipar A trianoni béke – és a magyar kisipar
1921. július 26-án a párisi külügyminisztérium óratermében megtörtént...
Kormányközi tárgyalások külkereskedelmünkről Kormányközi tárgyalások külkereskedelmünkről
Az osztrák és magyar kormány képviselői ez idő szerint Berlinben...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98