Dtum
Login with Facebookk
1915 | November

Ferdinánd király trónbeszéde a román parlament megnyitásán

 (A Román Távirati Iroda jelentése) Bukarest, november 28.

Ferdinánd király ma a trónörökös és a miniszterek jelenlétében megnyitotta a parlament rendes ülésszakát. A király, akit hosszantartó ovációkkal fogadtak, a következő trónbeszédet olvasta fel:

A most kezdődő ülésszak ugyanolyan gondterhes égbolt alatt nyilik meg, mint a tavalyi. A háboru, amely a világot köröskörül vérrel boritja el, fokozódó elkeseredéssel folytatódik. Uj államok elegyedtek be a küzdelembe és ilyképpen az európai konfliktust egyre jobban kiterjesztik. Ez a helyzet még sulyosabbá teszi azt a kötelességünket, hogy Románia maga érdekeinek védelmére irányuló fáradozásainkat folytassuk és ezt minden más gondnál fontosabbnak tekintsük.

 

A ma megnyitott ülésszakban önöknek alkalmuk lesz különböző törvényjavaslatokat és hiteljavaslatokat megvitatniok, amelyeknek az a céljuk, hogy a jelenlegi sulyos viszonyok között helyt álljon, országunk és én nem kételkedem abban a bölcsességben, amelylyel önök e javaslatokat meg fogják birálni, sem abban a kipróbált hazafiságban, amely önöket a kormány támogatására fogja inditani.

 

Különösen meg vagyok győződve arról, hogy önök ugy, mint eddig, szivünkhöz nőtt hadseregünknek megadják mindazokat a szükségleteket, amelyeket megkiván, annak a hadseregnek, amely az ország bizalmára és szeretetére mindig méltónak mutatkozott s amelynek vállaira Románia biztosabban támaszkodhat, mint valaha. Bizakodva drága Románia jövőjében, kérem Isten áldását az önök munkájára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98