Dtum
Login with Facebookk
1915 | Szeptember

Bulgária akcióbalépése

Bulgária döntött. Bátor elhatározása most már hamarosan tisztázni fogja a helyzetet a Balkánon. Abból a lázas tevékenységből, melyet az entente hatalmak Bulgária megnyerése érdekében kifejtettek és abból a csodálatos cinizmusból, amellyel Oroszország és a nyugati hatalmak az entente érdekeiért vérző Szerbiát készek voltak kiszolgáltatni Bulgáriának, könnyü szerrel megállapítható a bukaresti békében teljesen pörére vetkőztetett Bulgária hirtelenében megnövekedett hatalmi jelentősége. Két év alatt milyen jelentős fordulat!

 

S Bukarestet lepheti meg leginkább e hatalmi viszonyok e váratlan kialakulása. A bukaresti békekötés idején Románia volt a Balkán hangadó állama. Sikereitől elkábítva valóságos nagyhatalmi jelentőséget vindikált magának. Vállalkozott a görög-török differenciák kiegyenlítésére, sőt utóbb ő maga Itáliával külön egyezségre is lépett.


A világháboru kezdetén egészen Lemberg visszahódításáig mind a két hatalmi szövetségnek a figyelme Romániára szegődött, mintha éppen csak Bratianu tartotta volna kezében egész Európa sorsát. De mivel Románia lemulasztotta a kedvező alkalmat a szinvallásra, a háborus helyzet legujabb, szédületes alakulása következtében – tulspekulációban letört bőrzidnerek módjára – Románia is quantité negligeable-lá lett. Még pedig Ausztria-Magyarországra és Oroszországra nézve egyaránt.


Hogy Románia ingatag magatartása, a lakosság entetnebarát érzelmeinek felismerése végre a német kormányzásnak is bőséges alkalmat nyujtott a román közvélemény helyes megítélésére, annak mi magyarok csak örvendhetünk.


Közben pedig Szófiában lázas munkát fejtettek ki az angoloktól és a franciáktól támogatott orosz ügynökök. A nehéz helyzetbe jutott Ferdinánd és a Radoslavov kormány csak oly módon védhették ki az oroszbarát rohamokat, hogy ameddig csak lehetett, huzták-halogatták a döntést, amig aztán a kérlelhetlen valóság a legszélsőbb rasszofileket is meggyőzte arról, hogy az Oroszországhoz való csatlakozás a bolgár aspirációk végleges elhantolását jelentené.


Azt hisszük, hogy azon a nevezetes audiencián, amelyen az ellenzéki pártok vezérei jelentek meg Ferdinánd előtt, hogy közvetlenül döntés előtt, még egyszer jelezzék álláspontjukat és kifejezést adjanak aggodalmaiknak: a diplomata Koburgnak már nem került sok fáradságba megnyugtatni az aggódókat. Hisz ha valamennyi bolgár egyetértett abban a kérdésben, már pedig azt valamennyien egyértelmüleg óhajtották, hogy Macedónia végérvényesen Bulgáriának biztosítassék, Radoszlavov ellenfeleinek is helyeselni kellett azt a módot, mellyet a bolgárok legforróbb vágyát a viszonyok mai stádiumában megvalósítani iparkodik.


A bolgár mozgósítás elrendezése szorosan összefügg a Nagybulgária eszméjének keresztülvitelével, s mivelhogy a török-bolgár egyezmény végleg eliminálta a két szomszéd ép közötti ellentéteket, a bolgár hadak hadbaindulása is előreláthatólag bele fog kapcsolódni a központi hatalmak délkeleti akciójába.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ferdinánd, a bolgár király A bolgár gyalogság egy csoportja
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98