Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1916 | Július

FTC – III. ker. TVE. 0:0

Margitszigeti pálya. 1300 néző. Bíró: Oláh Aladár.
A tavaszi hadimérkőzések második helyének kérdését döntötte el a két csapat mérkőzése. A második helyet egyenlő pontszámmal, de jobb goalarányával a Ferencvárosiak foglalták el.

A mai mérkőzés, a mely az előrehaladott idényben is nagy számu közönséget csalt ki a szigeti-pályára nívótlan, érdektelen küzdelmet hozott. Az FTC Kiss helyén játszott tartalékkal, míg a III. kerület az utóbbi időben szerepelt csapatával állott ki.

Mindkét csapaton meglátszottak a hosszu tavaszi szezon fáradalmai és a letörés félreismerhetetlen jelei. Tervszerű kombinácziós játéknak nyomát sem láthattuk és sikeres egyéni akcziókban sem bővelkedett a játék. A Vívók csapatában a két hátvéd és Kollár játéka érdemel említést, míg az FTC-nél Payer, Feldmann és Szamosi voltak jók.

A játék mindkét félidejében a Vívók voltak a támadók. Az első félidőben a vívó-csatárok az állandó fölény mellett sem igyekeztek tulságosan goalt lőni, és a játék unalmas egyhanguságából csak az utolsó félórában engedett, mikor a III. kerület számos goalhelyzete felvillanyozta a kedélyeket, s a közönség buzdító tetszésnyilvánítására a csapatok is nagyobb hévvel feküdtek bele a játékba.

Az utolsó 30 perc a Vívók domináló fölényét mutatta, de majd a jól tömörülő FTC. védelem majd saját csatáraik tehetetlensége megakadályozta pozitív eredmény elérésében. A III. kerület fölényét jellemzi a korner arány is mely 4:1 volt a javukra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Végső összecsapásra készül a haldokló bérkocsi s az ifjú autótaxi Végső összecsapásra készül a haldokló bérkocsi s az ifjú...
A közlekedésügyi bizottság összehívását hetek óta sürgetik már a...
 Esküszünk Esküszünk
A forradalom első napja, a nagy nap, az október 30-iki nagyobb,...
A bájos idegen A bájos idegen
Egy vidéki város pályaudvarán játszódott le az első jelenet. Az...
A tejben foglalt védőanyagok A tejben foglalt védőanyagok
A tej a legolcsóbb értékes táplálék. Az amerikai háztartásokban az...
A duma feloszlatása A duma feloszlatása
A moszkvai lapok az orosz népszövetséghez intézett körlevelét közlik....
A láng nélkül való tüzelés A láng nélkül való tüzelés
Régi tapasztalat az (Davy, 1817), hogy a gázkeverékek könnyebben...
A magyar ipar egy évi termelésének értékét készáru behozatalára költi Magyarország A magyar ipar egy évi termelésének értékét készáru behozatalára költi...
A külföldi kölcsönök felhasználásáról tartott a Kereskedelmi...
Katonahidak Katonahidak
Most, hogy egy német hidász katonatiszt találmányát akarjuk...
A Gerbeaud Rt. elmúlt üzletéve A Gerbeaud Rt. elmúlt üzletéve
Kugler Henrik utóda, Gerbeaud Rt., közzétette 1942/43. üzletévről...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98