Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1916 | Március

Kormányintézkedések

A tengeri forgalmának ujabb szabályozása 

A kormány 773/1916. M. E. szám alatt rendeletet bocsátott ki, melynek értelmében a földmivelési miniszter megengedheti, hogy bizonyos törvényhatóságok területén tengerit a termelőktől a H. T. és ennek bizományosain kivül, saját szükségletre (takarmányozási, hizlalási ás háztartási célokra) más is vásárolhasson, köteles azonban a vevő a megvásárolt mennyiség felét a vételtől számitott 8 napon belül a H. T.-nak megvételre felajánlani.

A megvásárolt tengeri elszállitásához szükséges szállitási igazolvány kiadása iránt a földmivelési miniszter intézkedik.

A rendelet ezenkivül kimondja, hogy a H. T. bizományosai tengerit és hüvelyeseket, továbbá őrleményeket és egyéb terményeket a H. T.-n kivül más részére vagy továbbeladás céljából a maguk részére nem vásárolhatnak és az eddig vásárolt ilyen árukat 1916. márc. 15-ig a H. T. -nek bejelenteni kötelesek. 

Ezen rendelet alapján a földmivelési miniszter 19.000/1916. eln. szám alatt rendeletet adott ki, melyben megjelöli azokat a megyéket és városokat, ahol a tengeri vásárlását megengedi. 


Az olajmagvak behozatalát a magyar, osztrák és német kormányok megállapodással rendezték olyanformán, hogy a külföldről importált mindenféle olajmagvakból 70%-ot a német birodalom, 22 1/2 %-ot Ausztria és 7 1/2 %-ot Magyarország kap.

A Magyarországba importált mennyiséggel a Magyar olaj- és zsiriparközpont rt. rendelkezik, amely erre való tekintettel a kormány kivánságára az olajgyárak érdekeltségével ki fog egészülni. Ehhez képest a társaság eddigi 100.000 K alaptőkéjét 200.000 K-ra fogja felemelni, az uj kibocsátásu részvényeket az olajgyári érdekeltségnek engedi át és jelenlegi elnöke, Domony Ödön mellé az olajgyárak báró Kohner Adolfot is meg fogják választani. Továbbá ugyanannyi igazgatósági tagot választanak az olajgyárosok közül, mint amennyi a zsiradékokat feldolgozó vállalatok részéről eddig az igazgatóságban volt. 


A kender-árak szabályozása tárgyában a kormány rendeletet bocsátott ki, amelylyel a gazdák részére kenderért követelhető legmagasabb árat megállapitotta. Az ebben a tárgyban a földmivelésügyi miniszteriumban megtartott ankéten a gazdák és a kendert feldolgozó gyárak között megállapodás jött létre.

Ennek ellenére a kormány 8 K-ban állapitotta meg az árat azzal, hogy az után a kender után, amelyből 150 K-nál drágább termék készül, a gazdát még az ártöbblet minden koronájából 5 fillér illeti meg.

Az érdekelt gyárak ezt a rendeletet megütközéssel fogadták és akciót inditottak annak érdekében, hogy a kormányt a létrejött megállapodás elismerésére vegyék rá, annál is inkább, mert a rendeletnek egyéb intézkedéseit is sérelmesnek tartják. 


A len- és kendermag maximális ára

A kormány 823/1916. M E. szám alatt kiadott rendeletével az 1916. évi termésből származó lenmag és kendermag maximálási árát métermázsánkint 100 K-ban állapitotta meg. Az előző évi termésekből származott lenmag- és kendermag-készletekre vonatkozólag érvényben álló intézkedéseket a rendelet nem érinti.

Megjegyezzük, hogy a mult évben a lenmag maximális ára 56 K, a kendermagé pedig 54 K volt. Kétségtelen, hogy az idén azért állapitottak meg magasabb árat, hogy a gazdákat termelésre serkentsék. Különben a 100 K-ás ár a mostani jegyzések nívóján mozog.


Az ipari, bányászati és kereskedelmi munkaközvetités hatósági ellátásáról szóló 1916. évi XVI. törvénycikk március 19-én szentesitést nyert. Kihirdettetett az Országos törvénytárban március 25-én. 


A francia kereskedelmi moratórium miniszteri dekrétummal további 90 nappal meghosszabbittatott.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tábori vonatunk végállomása Oroszországban Kender-törők A párisi haditanács (a Magyar Figaro karikatúrája).
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Hősök emlékversenye - kardvívás A Hősök emlékversenye - kardvívás
Győztes: Rády József. Szombaton délután 5 órakor kezdődött a MAC...
Hazai-Sternschuss főtörzsorvost ujra felmentették Hazai-Sternschuss főtörzsorvost ujra felmentették
Annak idején nagy feltünést keltett dr. Hazai-Sternschuss János...
A tudományos fajkutatásról , a rasszok A tudományos fajkutatásról , a rasszok
A fajkérdés - legalább az emberré vonatkozólag - ma valóban...
A jelzálogbankok és a régi jelzálogkölcsönök A jelzálogbankok és a régi jelzálogkölcsönök
Hire járt, hogy a háboruelőtti jelzáloggal fedezett tartozások...
Rákóczi orvosa Rákóczi orvosa
A mostani Rákóczi-ünnepek során említést sem tesznek a szerencsétlen...
A Khuen-Héderváry kormány bukása A Khuen-Héderváry kormány bukása
Az országra egyre jobban sulyosodó politikai bonyodalmakból való...
A szenvedélyes olvasó A szenvedélyes olvasó
Ha a három pompás köteten, a világirodalom regényes életén, mohón és...
Egy dusgazdag amerikai hölgy holnap kezdi meg Pöstyén mellett egy régi trencséni haramia elrejtett kincseinek fölkutatását Egy dusgazdag amerikai hölgy holnap kezdi meg Pöstyén mellett egy...
Pöstyéntől 14 kilométerre, a kaplati erdőben holnap kalandor...
Victor Hugo -   Benedek Marczell munkájáról Victor Hugo - Benedek Marczell munkájáról
Benedek Marczell nagy terjedelmü könyvet adott ki Victor Hugóról, a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98